Jelenlegi hely

Ezt a családi programot a debreceni apukák is garantáltan élvezni fogják!

A Richter Flórián Cirkusz lélegzetelállító produkciókat hoz a cívisvárosba. A cirkusz “Transformers a porondon” című műsorával október 5. és 16. között vendégeskedik a városban. A klasszikus állatos és hagyományos artistaszámok mellett azonban Magyarországon eddig soha nem látott technikai produkciók is szerepelnek új programjukban.

Az idei műsor egyik legizgalmasabb és leglátványosabb produkciója a három és fél tonna súlyú, négyméteres Transformers, mely ámulatba ejtő méreteivel nyűgözi le a publikumot a manézs közepén.

Száguldás a levegőben ágyúval és motorral

A műsorban megcsodálhatjuk a klasszikus cirkuszi időket idéző repülő-embert, akit egy hatalmas ágyúcsőből lőnek ki és 120 km/órás sebességgel repül a cirkuszsátor kupolájának egyik végéből a másikba. Magyarországon először lép a közönség elé a 3 Diorios motoroscsoport lélegzetelállító produkciójával, mely bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe is. Ők a világ leggyorsabb, legügyesebb motorosai közé tartoznak, akik egy acélhálóból épült gömbben hihetetlen sebességgel, centiméterekkel száguldanak el egymás mellett. Majd az acélgömb szétválik és – szinte elképzelhetetlen – szilárd talaj nélkül folytatják az őrületes tempójú száguldást. Minden előadáson szurkolhatunk a cirkusz „magyar válogatott foci csapatának” azaz a 10 Boxer kutyának, aki a foci EB Magyarország – Belgium mérkőzés visszavágóját játsszák újra le a porondon. 

Csodálatos lovak és lovasok a porondon

Természetesen idén is megcsodálhatjuk Richter Flórián, a Monte Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyetlen magyar bajnokának gyönyörű fríz és arab telivér lovakkal bemutatott szabadidomítását, valamint láthatjuk az ifjú cirkuszherceg, Richter Kevin és a hercegkisasszony, Angelina lovas akrobataszámát. Hosszú külföldi turnéjuk után először lép fel Magyarországon a Veres Illusion, akik a szemfényvesztés varázslatos világába kalauzolják el a nézőket. A fiatal zsonglőrvirtuóz, Veres Henrik – a franciaországi Varieté fesztivál ezüstérmese – pedig különleges zsonglőrmutatványával kápráztatja el a közönséget.

Humorban sem lesz hiány

A vidám percekről az olasz bohóc, Christian Folco gondoskodik, de az igazi meglepetés Szandra, az elefánt lesz, aki borbélytudományával hódít. A nagyszerű élményt Maka Attila nemzetközi hírű zenekara teszi teljessé.

ELŐADÁSOK:

Hétköznapokon: 18 óra (Hétfő, kedd szünnap)

Szombaton és Vasárnap: 15 és 18 óra

Októbar 16. vasárnap: 15 óra

Az előadások szünetében lehetőség lesz Szandrával, az indiai elefánttal és Ürdongóval, a Transformers-robottal fotót készíteni. Az esti előadások után pedig a fellépő művészekkel is lehet fotózkodni, az anyukák figyelmébe ajánljuk egy szelfire például a cirkusz igazgatóját, Richter Flóriánt.

Október 3-tól a cirkusz Facebook-oldalának lájkolói egy kupont is letölthetnek, amellyel 1 jegy áráért 2-őt kapnak! A kinyomtatott kuponokat a cirkusz jegypénztárában kell bemutatni.  Kedvezményes jegyek letöltése itt! 


Játékra hívunk Facebook oldalunkon!

 

Írta: SJ. Debrecenimami

Fotó: Richter Flórián Cirkusz

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére