Jelenlegi hely

Ezeket mindenképp szerezd be, ha gyermeked most bölcsis!

A bölcsi időszaka igazán izgalmas. Telve kalandokkal, új felfedezésekkel, kisebb-nagyobb kihívásokkal. Bár úgy tűnhet, hogy ez a periódus elsősorban a szociális közegbe való bekerülésről, némileg az ideiglenes elszakadásról szól, ám ennél sokkal több minden megy végbe. Pontosan ezért nem éri meg félvállról venni a játékban rejlő lehetőségeket. Sőt a legjobb ezeket ezerszeresen kamatoztatni!

Fejlesztésre mindenkinek szüksége van?

Igen! Érdemes ezt a területet egy kicsit tisztába tenni, mert akad néhány súlyos félreértés a köztudatban. A fejlesztő játékok 2 éveseknek nagyszerű alternatívák, minden bölcsis korú gyerkőcnek megfelelnek. Tehát a fejlesztés nem olyasvalami, amire azok „szorulnak” rá, akik hátrányos helyzetből indulnak, esetleg extrém hiányosságokkal rendelkeznek. Az ő fejlesztésük speciális, más lapra tartozik. Viszont önmagában a fejlődés, annak támogatása minden színtéren prioritást élvez. Hiszen ebben az életkorban az idegrendszer roppantul fogékony, mindennek tetejében gyorsan változik, differenciálódik. A logikus gondolkodás olyan távoli célnak tűnik, ami ebben a korban nem releváns, pedig igazság szerint minél előbb kiépülnek a szükséges idegpályák a későbbiekben annál egyszerűbb az úgynevezett „bejáratás”. A koncentráció fokozása, a finom motorikus képességek árnyalása, a szem-kéz koordináció finomítása mind-mind olyan célok, amik játékosan is elérhetőek. Nem kell hozzájuk tudatos cselekvés, hiszen ekkoriban a tanulás a játszáson keresztül megy végbe, valamint természetesen a környezet megfigyelésével és utánzásával. Többek között ezért tesznek mély benyomást a lurkókra a bábjátékok, amik a színeken, hangokon keresztül megannyi impulzussal ajándékozhatják meg lelkes közönségüket.

Az együtt játszás csodákra képes?

Igen, alapvetően az együtt töltött idő olyan érték, ami felbecsülhetetlen, és ami egyébként pótolhatatlan. A foglalkoztatók kitűnő játékalapok, amik kizárólag közös erővel oldhatóak meg, forgathatóak eredményesen. De az esetükben pont ez a lényeg. Az élményszerzés, az „együtt játék” felhőtlen érzése.

Szponzorált tartalom

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Lehet, hogy a vajsör már 500 éve létezik? Vajon amit Harry Potter és barátai isznak, ugyanaz lehet, mint a középkori? Nyomtasd ki a középkori stílusú receptünket és már mehet is a főzés!
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére