Jelenlegi hely

Évadnyitó Vojtinásan

Huszonhatodik szezonját kezdi városi színházkét a Vojtina Bábszínház, melynek mai évadnyitó sajtótájékoztatóján ismét újdonságokkal lepte meg leendő nézőit.

Céljuk, hogy a népmeséken keresztül mintákat mutassanak a jövő gyermekeinek

Kiemelten fontosnak tartják, hogy negyvenöt éves gazdag múltjuk hagyományaként a népmeséken alapuló előadásaik reflektáljanak az óvodai alapprogramra. Így nemcsak a gyerekekhez érnek el könnyebben a mesék üzenetei és a hősök példái, de  a pedagógusoknak is könnyebb beilleszteni az előadásokat az évkörbe. 
A Vojtina kiemelten kezeli a pedagógusokkal, az oktatási, gyermeknevelési területen dolgozókkal a párbeszédet – hangsúlyozta Láposi Terka, művészeti vezető. Ezt a kommunikációt szeretnék tovább javítani, apró emlékeztetőt adva az óvodás látogatóik kezébe, és szakmai munkájukról is több visszajelzést kérve év közben is a pedagógusoktól.

Milyen előadások várnak ránk idén?

Az új darabok között lesz, ami A hercegnőből lett Libapásztorlány kalandjairól, A lehetetlennek tűnő nyúlvigyázó feladatról A Csizmadia, a Szélirály és a Nyúlpásztor esete című mesében vagy a A papucsszaggató királykisasszonyok rejtélyéről szól. Természetesen a régebbi kedvencek és sikerek is láthatóak lesznek az új évadban is, mint a Az előszobaszekrény boszorkánya, A Csúnya kislány vagy a Pimpáré és Vakvarjúcska.

Pimpáré és Vakvarjúcska

Különleges produkciónak ígérkezik az a lovagi feladatokra vágyó Óriásölő Margaretrő szóló mese, mely rockzenekarral a színpadon teszi izgalmasabbá az előadást. Szintén újdonságként az Inter-Tanker munkaerőbázis-fejlesztési programjához is csatlakoznak egy produkcióval a debreceni bábosok. Az igazán vagány Autósmese előadás címében is jól illeszkedik a programhoz, de a mese ennél sokkal gazdagabb, mélyebb.

Autósmese

Ha szeretnéd megnézni a Vojtina Évadnyitó műsorát, 2019. augusztus 25-én (vasárnap), 10.00 – 13.30 óráig a Nagytemplom mögötti Emlékkertben vár a Vojtina Bábszínház társulata és új meséi! Ízelítők az új előadásokból, játszószőnyeg a legkisebbeknek, égfestés és kötánc... a részletes műsor ITT.

Felsőoktatási helyszín és felújítás

Örvendetes fejlemény, hogy az intézmény immár felsőoktatási gyakorlati képzési helyként is működhet ősztől, ugyanis Láposi Terka, a bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője kidolgozta a felsőfokú bábképzés tantervét, melyet az egyetem akkreditáltatott – hangsúlyozta az igazgató. Szólt arról is, hogy a nyáron elkezdődött a Kálvin téri épület tetőszerkezetének felújítása, s bíznak benne, hogy hamarosan a teljes rekonstrukció is megkezdődhet.

Ez utóbbival kapcsolatban Komolay Szabolcs alpolgármester hozzátette, hogy a nagy városi komplex beruházási program ügyében a kormány döntésére várnak, melynek a kulturális fejlesztéseket célzó részében a bábszínház-rekonstrukció szerepel.

Jegyek, bérletek az új évadra

Színháztermi előadás: 1200 Ft/fő; Játszószínházi foglalkozás: 1200 Ft/fő; Bérlet: 3500 Ft/fő(4 előadásra)

Óvodás és több iskolásbérlet-konstrukció közül választhatnak a szülők és pedagógusok, melyek nem csak színházi bábelőadásokat, de egy-egy szabadon választható játszószínházi kamarajátékot illetve rítusjátékot is tartalmaznak. Az olyan rítusjátékok mint pl. a Szüreti mulatság vagy Pünkösdi király választás az ünnepkörök szokásait mutatja meg a mai kor modern gyermekének, melyekkel ma már sokkal ritkábban találkozhatnak. Az előadásokhoz a látottakat feldolgozó beszélgetés is kapcsolódik, melynek ideje az előadással együtt 90-100 perc.

Az előadások részletesebb tartalmáról a Vojtina honlapján, itt találnak bővebb információt.

Cipellők, cipők, lányka potánkák, gyertek a Vojtinába!

Aki szeretne részt venni a Vojtina Bábszínház új produlciójában, az hozza el szeptember végéig feleslegessé vált lábbelijét a színházba. Így ha nem is ő maga személyesen, de cipője részese lehet a A papucsszaggató királykisasszonyok című mesének.

Részletek ITT.

 

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére