Jelenlegi hely

Debreceni általános és középiskolák nyílt napjai

Ezerrel dübörög a nyílt napok időszaka, fontos, hogy jól be tudjátok osztani az időpontokat. Segíthetünk?

A középiskolákban főleg a november a legerősebb, a legtöbb időpont ekkor van. Oka, hogy köti őket a központi írásbeli felvételi jelentkezési határideje, mely ebben a tanévben 2025. december 02-án lesz. Persze ettől még ráértek gondolkodni, pontosan melyik suli is legyen, hiszen a középfokú iskolákba történő jelentkezésnek majd 2025. február 20. lesz a határideje.

Az általános iskolákban ez az időszak jobban elhúzódik, hiszen itt nincs felvételi, nem kell tanulni, elég csak a január 29-i dátumot fejben tartani. Azt is a szülőknek, mivel egy nagy adag adminisztrációval jár majd. Most szólok, a gyermek oktatási azonosítóját ne felejtsétek el elkérni az oviban!

Már 10 éve minden évben összegyűjtjük egy listába a nyílt napokat

Listánk van a bölcsis, ovis, általános iskolás és középiskolai nyílt napokról is. Melyikre vagy kíváncsi?

A középiskolai nyílt napokért >>> KLIKK ERRE
Az általános iskolai nyílt napokért >>> KLIKK IDE

Az ovis és bölcsis majd januártól lesz elérhető.

Te sem tudod a felvételi dátumokat jól megjegyezni?

Jó hírünk van, ebben is tudunk segíteni!

A középiskolai felvételihez kapcsolódó dátumokat és fontos határidőket összeszedtük, cikkünket ITT olvashatod, illetve innen akár le is töltheted, feltettük egy lapra az összeset!

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére