Jelenlegi hely

Debrecenben zárult a Nemzeti Iskolagyümölcs-program workshop-sorozata

Debrecen, 2014. május 22. – A Nemzeti Iskolagyümölcs-program hat állomásos workshop-sorozatot indított útjának, melynek hatodik és egyben utolsó állomása Debrecen. A rendezvénysorozat legfőbb célja a folyamatos párbeszéd fenntartása a program minden szereplője között. A múltbeli tapasztalatok és jövőbeni kihívások mellett a résztvevők a program pedagógiai, egészségügyi és kommunikációs oldalát is megismerhették.
A Nemzeti Iskolagyümölcs-program része az Európai Iskolagyümölcs-programnak, melynek küldetése, hogy hosszú távon szerepet vállaljon a gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakításában. Ezt kívánja nyomatékosítani a program hat állomásos workshop-sorozata is, melynek utolsó rendezvényét Debrecenben szervezték meg. A rendezvény előadói nemcsak a gyakorlati tapasztalatok folyamatos megosztásának fontosságára hívták fel a figyelmet, hanem pedagógiai, egészségügyi és kommunikációs oldalról is szemléltették a program jelentőségét. Az előadásokat követően számos témakört érintő kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol a jelenlevők választ kaphattak fennmaradó kérdéseikre, valamint további tapasztalataikat is megoszthatták.
A Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében a Kormány 2010 óta 500 millió forintról 1.200 millió forintra emelte a költségvetés hozzájárulását, amely lehetővé tette, hogy a tanév során a kezdeti 277.000 gyermek helyett mára már 2.032iskola több mint 538.000 diákja kapjon heti legalább két alkalommal, legalább kétféle gyümölcsöt. Így ma már a program keretében több mint 45 millió adag gyümölcs és gyümölcslé kerül kiosztásra az iskolákban. A programhoz összesen 25 EU-tagállam csatlakozott, köztük hazánk is öt éve, így Magyarországon ma már több mint fél millió kisdiák jut rendszeresen gyümölcshöz az iskolában.
„A workshop-sorozat nagy sikernek mondható, hiszen a résztvevők nemcsak részletes bemutatást kaphatnak a programról, hanem találkozhat beszállító, pedagógus és döntéshozó, mely a gyakorlati kérdések megvitatásában is nagy előrelépést eredményezhet” – mondta Bittsánszky Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Főosztályának főosztályvezető-helyettese.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére