Jelenlegi hely

Debrecen város napja: április 11-i programok

Jó az a közösség, ahol megünneplik a város napját. Szerencsés az a város, amelyik tudja, mikor kezdett el azzá válni, amikortól városként nevezheti magát. Még szerencsésebb, ha ezt a jogot a királytól kapja.

Debrecen megfelel mindhárom kritériumnak, lakói büszke konoksággal tették élővé a homokot, élhetővé az egykori mezővárost.

1693. április 11-én adományozta a városnak I. Lipót magyar király azt a kiváltságlevelet, mely Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításáról szól. Így lett ez a nap a város napja.

Erre az alkalomra emlékezik a cívisváros képviselő-testülete ezen a napon ünnepi közgyűlésén, ahol az ülés keretében díszpolgári cím adományozására, Pro Urbe-, Mecénás- és Sajtódíjak, a Kölcsey Ferenc-ösztöndíj, valamint emléklapok átadására is sor kerül.

 

Szerte a városban több, a város napjához kapcsolódó rendezvény lesz:

Április 10-én, 10 órától Debreceni mesterségek – hagyományőrző játszóház, melyet óvodásoknak rendeznek a DMK Kismacsi Közösségi Házában. A gyerekek megismerkednek a hagyományos debreceni mesterségekkel különös tekintettel a szövés eszközeire és technikáira.

 

Április 11-én a programok 8.30-kor kezdődnek a Kossuth téren és 9 órakor a Régi Városházánál, a város zászlajának ünnepélyes felvonásával, a Debreceni Helyőrségi Zenekar közreműködésével.

11 órakor „Debrecen színei – A város, ahol élek” címmel aszfaltrajzversenyt rendeznek óvodásoknak a DMK Újkerti Közösségi Ház előtti téren.

 

A gyermek képzőművészeti pályázat kiállításának eredményhirdetését, megnyitóját 14 órakor a Csapókerti Közösségi Házban tartják. A tárlat április 29-ig lesz látható.

 

A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány ösztöndíjainak ünnepélyes átadója 15 órakor  az Agóra Tudományos Élményközpontban lesz a Debreceni Egyetem botanikus kertjének területén (bejárat a Móricz Zsigmond út felől).

 

a Fiatal alkotók kiállítása 17 órakor az Újkerti Közösségi Házban nyílik (itt április 28-ig lesznek láthatók a munkák)

A régi Debrecen és Nagymacs címen képeslap- és fotókiállítás 18 órakor nyílik a Nagymacsi Közösségi Házban

 

Április 11. programjait a Kodály Filharmonikusok ünnepi hangversenye zárja a Kölcsey Központban 18.30-tól. Műsorra kerülnek a zeneirodalom legszebb alkotásai: Vivaldi friss Tavasza A négy évszakból, Bach lendületes D-dúr szvitje, Liszt földindulás-erejű Les Preludes-je, valamint három tüzes magyar tánc Johannes Brahms-tól. A koncertet a Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője, Somogyi-Tóth Dániel vezényli.  Regisztrációs jegyek 100 forintos áron kaphatók a Kölcsey Központ jegypénztárában, az Interticket jegyértékesítési pontokon valamint a http://www.jegy.hu/ oldalon.

Április 12-én, 17 órakor a Debreceni Fotóklub kiállítását Máthé András, a Debreceni Fotóklub vezetője nyitja meg a DMK Józsai Közösségi Házában.

 

Forrás, fotó: debrecen.hu; wikipedia.org

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére