Jelenlegi hely

A Dal válogatóján a debreceni Dánielfy Gergely

A válogatók január 27-i, szombati adásában egy debreceni fiatalembert is láthatunk, Dánielfy Gergelyt. A 21 éves fiú ugyancsak megdobogtatta már a lányszíveket a 2016-os X-faktorban. Reméljük, most is sikerül!

A közmédia A Dal című müsora minden év kezdetén nagy választások elé állítja az ország lakosságát. Nyertese jut el Magyarországot képviselve az Euroviziós Dalfesztiválra. Az idei három válogató adás – január 20., január 27. és február 3. – után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe. Az elődöntők február 10-én és 17-én kerülnek megrendezésre, innen nyolcan jutnak a február 24-i döntőbe.

Mostani szerzeményét az élő adásig megnézhetitek itt!

A második válogatón Dánielfy Gergely: Azt mondtad című dalát is hallhatjuk. Olyan előadók dalaival száll majd versenybe, mint Heincz Gábor BIGA: Good Vibez, Odett: Aranyhal, AWS: Viszlát nyár, Maya ’n’ Peti: Nekem Te, Nene: Mese a királyról, Peet Project: Runaround, SativuS: Lusta lány, Singh Viki: Butterfly house, yesyes: I let you run away.

Dánielfy Gergely már 2016-ban komoly rajongói tábort szerzett magának az X-faktor akkori szériájában. Igaz, kiesett, de az akkor 19 éves fiú ugyancsak megdobogtatta a lányszíveket.

 

Tudtátok, hogy Dánielfy Gergely fél a szellemektől? Ezt pedig egy baráti csínynek köszönheti. Korábban a zenész barátaival a Balatonra utazott, ahol két szobában szálltak meg. A szálláson azonban elterjedt az a hír, hogy a szomszéd házban élt egy idősebb nő, akinek halála után kísért a szelleme. Dánielfy Gergely éjjel kettőkor sikításra ébredt, valaki azt kiabálta, hogy “Zsani, Zsani”. Kinyitotta az ajtót, majd végig ment a folyosón, ahol odaért Zsanihoz, akit megszállt a szellem. A zenész egyből hívta a mentőket, közben persze szóltak neki a barátai, hogy csak egyszerű tréfáról van szó. Az “Azt mondtad” című dallal induló zeneszerzőnek a mai napig hevesen dobog a szíve, ha az átverésre gondol.

 

Közvetlenül A Dal élő adásai után, 22.45-kor kezdődik a Duna Televízión A Dal Kulissza, ahol az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról. Műsorvezetői idén Pflum Orsi és Forró Bence lesznek. Érdemes lesz nézni a Kulisszát, mert a számos érdekesség mellett nyerni is lehet majd, többek közt belépőjegyet A Dal élő adásaira.

A közmédia hetedik dalválasztó showjának zsűrijében továbbra is láthatjuk Frenreisz Károlyt, az LGT és a Skorpió zenekarok alapító tagját; Both Miklóst, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerzőt és népzenegyűjtőt;  Schell Judit, Jászai Mari-díjas színésznőt és Érdemes Művészt, valamint Mező Misit a Magna Cum Laude énekes-gitárosát.

Dobogjanak hát a lányszívek a debreceni fiúért!

 

 

Forrás: mediaklikk.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére