Jelenlegi hely

A császáros anyák több mint fele természetesen szül másodjára a Klinikán

Kiemelkedők a debreceni intézmény eredményei.

Két évtizede nem volt annyi szülés a Debreceni Egyetem Klinikia Központjában, mint 2016-ban - számolt be az egyetem weboldalán az örömteli hírről.

A klinika szülésztén 3024 szülés volt tavaly, ezzel húszéves rekord dőlt meg az intézményben. Utoljára 1996-ban haladta meg a háromezret az éves szülésszám. 2016-ben egyébként 170-nel több szülés zajlott, mint egy évvel korábban, ami az országos adatokhoz képest magasabb, 6 százalékos növekedést mutat.

Szinte havonta jöttek hármasikrek

- Egyre nagyobb a gyermekvállalási kedv, a Klinikai Központ élenjáró ellátási szerepe is évről évre erősödik, valamint folyamatosan javul az infrastruktúra. Ebből adódhat az elmúlt évek szülési számainak növekedése – mondta el Póka Róbert, a DE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. Az intézményben tavaly 3147 újszülött látta meg a napvilágot: az ikerszületésekből adódóan ez a szám nagyobb, mint a szülések száma. 2016-ban több mint száz kettes ikerszülés volt, hármas ikrek is majdnem minden hónapban születtek. Harminc év után pedig újra négyes ikrek születtek a klinikán.

Nem törvényszerű, hogy a második is császár lesz! 

A háborítatlan szülést támogató baba-barát intézményben fontos cél a császármetszések számának csökkentése, és dúlák is segíthetik a babák világra jövetelét. - A császármetszéses szülések aránya tavaly és az azt megelőző három évben is 38 százalék volt, ami megegyezik az országos átlaggal – hangsúlyozza a professzor. Kiemelte: az ellátás legmagasabb szintjén álló intézményekben, ahol a súlyosabb, komplikált esetek ellátása történik – így az egyetemi klinikákon, megyei kórházakban és a legnagyobb fővárosi kórházakban – nyilvánvalóan magasabb a császármetszések aránya. A Klinikai Központ eredményei azért is figyelemre méltóak, mert a hasonlóan nagy intézmények között van olyan, ahol extrém nagy, 55 százalék a császármetszések aránya.

Ennek következményei közül az egyik legsúlyosabb a jövőbeli császármetszések számának emelkedése. Még azokban a vezető intézményekben is ahol, évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a császármetszések számának csökkentésesre, megfigyelhető az a jelenség, miszerint, ha az első gyermekét műtéti beavatkozással hozta világra az édesanya, akkor szinte biztos, hogy a második szülés is „császár” lesz. Póka Róbert szerint ez nem kell, hogy feltétlenül így legyen:

a debreceni szülészeti klinikán a császármetszést követő természetes szülések száma 60 százalék, ami országos szinten kiemelkedőnek számít.

- Tévhit, hogy az az édesanya, aki első gyermekét császármetszéssel hozta világra, a második babánál is egyértelműen a műtőasztalra kerül. Megfelelő körülmények közt igen nagy esélye van a természetes szülésnek és az esetek jelentős részében nem feltétlenül indokolt a második császármetszés. Az ok nélküli műtétek leginkább a türelmetlenségből fakadnak. Sajnos az orvosok részéről is érzékelhető a látszólagos biztonságra való törekvés és nem mindig kísérlik meg a természetes szülést – állítja az igazgató.

Legtöbben a korábbi műtéti heg szétválásától tartanak, pedig erre mindössze fél százalék esély van. A második császármetszésnek pontosan ugyanolyan kockázatai vannak a babára és a mamára nézve is, mint az elsőnek, sőt ezek rizikója emelkedik. Az újabb beavatkozásánál kizárólag az operáció közbeni vérzés kockázata kisebb. A Debreceni Egyetemen éppen ezért, ha van rá lehetőség, és nem indokolja semmi a császármetszést – például harántfekvés, medencevégi fekvésű „faros baba”–, akkor a természetes szülésre törekszenek. Az intézmény egyik legfőbb célkitűzés annak elérése, hogy csökkenjen, vagy legalább ne emelkedjen a császármetszések száma.

Családbarát körülmények megteremtésére törekednek

A szülészeti klinika szakemberei nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a várandósok és a szülésnél jelenlévő hozzátartozóik a lehető legkellemesebb baba-barát és család-barát körülmények között éljék át a szülés és a korai gyermekágyas napok élményét. A szülésznők interaktív formában, felkészítő tanfolyamokkal segítik a gyermekváró párokat abban, hogy a szülés idejére a lehető legkevesebb ismeretlen tényezővel kelljen szembesülniük. A klinika orvosai nyitottak a háborítatlan szülés megvalósításában és az egyéni igények teljesítésében, így a dúlákkal való együttműködés sem számít tabunak. A betegbiztonság, a szakmai szabályok és a higiénés előírások betartása mellett sem lehetetlen az édesanyák igényeinek teljesítése.

Forrás és fotó: Unideb.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére