Jelenlegi hely

Az első utasok a Zsuzsi vonaton

Gyönyörűen felújított mozdonyok és kocsik, vasúttörténeti ritkaság az önmagában is kuriózumnak minősülő legrégebbi erdei vasút, a Zsuzsi. Fogalom a debreceniek körében és egyre inkább a városba látogató turisták körében is.

Majd másfél évi felújítás és várakozás után a 138. születésnapján újra a sínekre került és utasokat is szállít a Zsuzsi vonat. Magyarország legidősebb erdei vasútvonala, mozdonyai és kocsijai gyönyörűen megújultak, vele együtt a vasút épületei és környezete is.

Közösen énekelték a meghívottak és a dolgozók a legismertebb szülinapi köszöntőt, Halász Judit számát és egy nagy tortával is köszöntötték az ünnepeltet.

Az új kocsikat a Zsuzsi vonat rajzpályázatának nyertesei, gyerekek, szüleik és a meghívott vendégek próbálták ki először.

A 771 millió forint kormányzati forrásból megújított Zsuzsi kisvasutat négy mozdonya, három vasúti kocsija és a két kocsiszín is új külsőt kapott, valamint 7 kilométernyi pálya is korszerűsítésre került.

A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős Révész Máriusz kormánybiztos részletezte, hogy mit is jelent a kormány 2017-es döntése, hogy a kisvasutak általános állapotának javítására 10 milliárd forintot költene. A fejlesztés első ütemében került sor a debreceni keskeny nyomtávú vasút fejlesztésére. A koronavírus okozta bizonytalan helyzet miatt a külföldi utazások száma csökkent, és a belföldi turizmus növekedésével a hazai programlehetőségek, mint a kisvasutak iránt is megnőtt az érdeklődés. Ennek segítésére született egy kiadvány is, melyben mind a húsz magyarországi kisvasútról szóló információk megtalálhatóak.

Hajdú-Bihar megyében folyamatosak a fejlesztések: nemrég kerül átadásra a Berettyóújfalu és Tépe közötti bicikliút, a tervek között szerepel az EuroVelo 14-es kerékpárút újabb szakaszának, a Tisza-tótól a Hortobágyon át Debrecenig tartó kerékpárút és a régóta álló debreceni fedettpályás velodróm létesítése.
Egy, a világon is egyedülálló „madárszínházat” szeretnének létrehozni a Hortobágyon az ismert természetfotóssal, Máté Bencével együttműködve. A terv a gázlómadarak életének közvetlen közeli megfigyelésére alkalmas, 30-40 ember befogadását lehetővé tevő lesként funkcionáló épület kiépítése.

A Zsuzsi vonat tulajdonosa a DKV Zrt., vezérigazgatója, Nagy Attila felhívta a figyelmet a Zsuzsi vasúttörténeti értékeire is. A felújított gőzmozdonyra, mely a  Közlekedési Múzeum tulajdona, az ország legrégebbi ilyen járműve. Az MK29-es vontatómozdonyból is csak ez az egyetlen egy van Magyarországon. A jelenleg 17 kilométeres pálya 1961 óta nem volt felújítva, így annak 2012 óta lezajlott teljes felújítása is komoly értékű beruházás, melynek végállomásán Természetház is létesült. 

ADL - Debrecenimami

Forrás: a szerző saját képei

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére