Jelenlegi hely

Az adomány törődés, szeretet. Add Tovább!

Idén is Add Tovább! azaz adjunk szeretetet, törődést a rászorulóknak! Adománygyűjtés a Debreceni Karitatív Testület szervezésében az Adventi Vásárban.

Idén is Add Tovább! azaz adjunk szeretetet, törődést a rászorulóknak

December 7-én nyitja meg az Advent Kuckó a Karitatív Testület az „Add tovább!” adománygyűjtő pontját. December 23-ig naponta délutánonként várják a felajánlásokat.

Az adományok belépés nélkül is elhelyezhetők az épület előtt kihelyezett gyűjtőládában. Az Adventi Kuckó a Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) várja majd a látogatókat.

Az előző évhez hasonlóan tartós élelmiszer és játék adományok gyűjtése folyik a debreceni hátrányos helyzetű családok részére.

Legalább még fél éves szavatossággal rendelkező tartós élelmiszereket (cukrot, olajat, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet, száraztésztát, kekszet, ketchupot, mustárt, majonézt) várnak, valamint szívesen fogadnak tisztálkodási és tisztítószereket – főként mosószert, öblítőt, fogkrémet, gyermek- és felnőtt pelenkát, sampont, tusfürdőt. Az adományozók cukor- vagy gluténmentes termékekkel – például édesítőszerrel, cukormentes keksszel, gluténmentes tésztával – az étel-intoleranciával küzdőkre is gondolhatnak.

Az Adventi Kuckó maszkban látogatható.

Az „Add tovább!” adománygyűjtés házigazdái:

december 7.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány,

15.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Látássérültek Egyesülete, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

december 8.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány

15.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

december 9.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány, HAJRÁ Futás Egyesület

15.00-19.00 ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft., Hajdúdorogi Főegyházmegye, Látássérültek Egyesülete, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

december 10.

15.00-19.00 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

december 11.

13.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

16.00-19.00 13.00-16.00 Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

december 12.

13.00-16.00 Hajdú Rendészeti Sportegyesület

13.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye

16.00-19.00 Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

december 13.

15.00-17.00 Héra Egyesület, Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Forrás Lelki Segítők Egyesülete, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat

december 14.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat, HAJRÁ Futás Egyesület

december 15.

15.00-17.00 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány, Magyar Református Szeretetszolgálat

december 16.

15.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Hajdú Rendészeti Sportegyesület

december 17.

15.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

december 18.

13.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

16.00-19.00 Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

december 19.

13.00-16.00 Hajdú Rendészeti Sportegyesület

16.00-19.00 Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

december 20.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány

december 21.

15.00-17.00 ÚJ Remény Baptista Gyülekezet, Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány, Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

december 22.

15.00-17.00 Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Új Egészség Alapítvány

15.00-19.00 Hajdú Rendészeti Sportegyesület

december 23.

15.00-19.00 Hajdú Rendészeti Sportegyesület

A program(ok) helyszínét a Mathias Corvinus Collegium biztosítja.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére