Jelenlegi hely

Debrecen - Károlyi Mihály Utcai Tagintézmény

Cím: 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 21.
Tel: 52/429-822, 30/9241149

Vezető: Böszörményi Zoltánné

Férőhelyszám: 70 fő

Bölcsődénk 1980. májusában nyitotta meg kapuját Debrecen város egyik nagy lakótelepén, az Újkertben. Közvetlen szomszédságában vagyunk egy 250 férőhellyel üzemelő óvodával és egy több, mint 800 főt befogadó általános iskolával.

Tömegközlekedési eszközökkel jól megközelíthetőek vagyunk, mégis a forgalom zajától elkülönített, védett területeink vannak. Tágas, világos játszószobákkal, nagy teraszokkal, szép kerttel rendelkezünk.

Az intézmény szakmai céljai:

Szakmai tevékenységünkben arra törekszünk, hogy erősítsük a családok és a bölcsőde jó kapcsolatát. Segítsük a gyermekeket minél több pozitív élmény átélésére, lehetőséget biztosítsunk a közösségben képességeik, egyéniségük minél szabadabb kibontakoztatására. A fentiek ismeretében és az intézményünkben folyó gondozó-nevelő munka figyelembe vételével határozzuk meg az intézmény feladatait.

Fontos szakmai célnak tekintjük, hogy bölcsődénk nyitottsága a szülők felé segítse a családias nevelés megvalósítását, ennek megfelelően kiemelt szerepet tulajdonítunk a szülővel történő fokozatos beszoktatásnak. Célunk, hogy minden gyermek ezzel a módszerrel illeszkedjen be a bölcsődei közösségbe, amely segítségével a családtagok aktív részesei lehetnek gyermekeik első közösségi életének, és megteremtik a kölcsönös együttműködés alapjait.

A közös rendezvények szervezése az egyéni beszélgetések biztosítása fontos szerepet tölt be a család és a bölcsőde kapcsolatrendszerében. A családi délutánok, a közös ünnepek elősegítik a bölcsődei élet jobb megismerését, a gyermekkel együtt végzett tevékenységek közös élményt jelentenek.

Folytatni kívánjuk a 2009-ben elkezdett nyílt napok megtartását, minden év április hónapjában, amelyen szeretnénk megkönnyíteni a családok döntését az intézményválasztásban.

Az alapellátáson túli, családtámogató szolgáltatások:

  • Rugalmas/hosszított nyitva tartás

Alapellátáson túli szolgáltatás. Ezt a szolgáltatást a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekeknek és családjaiknak többletként (a megállapodás szerint rögzített különdíjazás szerint) biztosítja a bölcsőde, a nyitva tartás idején túl. A szülők számára a rugalmas nyitva tartás igénybevételének feltételeit „Rugalmas nyitva tartás rendje” tartalmazza.

  • Gyermekfelügyelet

A DMVJ Egyesített Bölcsődei Intézménye tagintézményeiben, az alapellátás prioritása mellett, családi nevelést támogató gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtunk, a gyed-en, gyes-en lévő szülők gyermekei részére.

  • Somadrin terápia a bölcsődében

Bölcsődénkben sószobát alakítottunk ki, ahol sótéglák és a Somadrin oldat párologtatása biztosítja a megfelelő klímát a betegségek megelőzéséhez, a jó közérzet, a jó egészségi állapot fenntartásához. A gyermekek napirendjébe, a szakmai irányelveknek megfelelően illeszkedik a sószoba használata. A gyermekek „saját” kisgyermeknevelőjükkel veszik igénybe a sószobát. Az itt eltöltött idő alatt a kisgyermeknevelők előszeretettel kezdeményeznek mondókázást, éneklést, melyek által fokozottan érvényesül a Somadrin jótékony hatása.

Munkánk a gyermek szeretetére, tiszteletére, elfogadására épül, melyet a jól felkészült szakembergárda felelősségvállalással valósít meg.

Forrás: debrecenibolcsik.hu

A Debrecenimami 2012 őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:

  • Nagyon kedvesek a gondozónők, szép a környezet. A gyerek nagyon szeret ide járni. Sokat vannak a szabad levegőn, sok szép játék, könyv van.
  • Nagyon rugalmasak, csak a gyerek igényeit tartják szem előtt, figyelembe veszik a gyerekek eltérő szükségleteit, pl. altatáskor, érkezésnél, vigasztalásnál. Megtesznek mindent a gyerekek mindennapjainak változatossá tételéhez.Sokat énekelnek, mesélnek, mondókáznak, nem büntetnek, időt szentelnek valamennyi gyerekre minden nap.A légkör nyugodt és barátságos mely meghatározza a gyerekek viselkedését is. Pontos beszámolót kapunk minden este csemeténk napjáról, örömeiről, konfliktusokról, alvásáról, evéséről, kedvéről. És a legjobb, hogy láthatóan, érezhetően nagyon szeretik a gyerekeket, minden nap örömmel viszem és örömmel megy a kislányom a bölcsibe:)
  • Meg vagyunk elégedve a gondozónők szaktudásával, kedvességével. A bölcsődevezető is a gyerekek igényeit tartja fontosnak. Jól felszerelt a csoportszoba és az udvari játékok is.
  • nagyon jól képzett kedves és következetes a gondozónénik, a kisfiam nagyon kötődik hozzá
  • Kedvesek a gondozónők. Szépen rendezett az udvar. Barátságos csoportszobák. Rugalmasak, ha vizsgálatok miatt később érkezünk, akkor is bevihetjük a gyermekünket.
  • A gondozónők nagyon kedvesek, lelkiismeretesek,közvetlen kapcsolatot alakítanak ki a szülővel , gyermekkel egyaránt.( "Játszva nevelnek ! " ) Változatos  játékok , sóbarlang, stb. Szobák felszereltsége jó, udvar rendezett, csak ajánlani tudom minden kedves szülőnek.
  • A vezető és valamennyi kisgyermeknevelő a kicsik érdekeit tartja a legfontosabbnak. Nagyon kedvesek, odaadóak, lelkiismeret-furdalás nélkül viszem a gyermekem. 
  • Nagyon szép rendezett udvar van a gyermekek részére, a gondozónők és az igazgatónő nagyon kedves és rengeteket segítenek a gyermekek nevelésével kapcsolatban is. Érezhető, hogy számukra is a gyermekeink a fontosak. A gyermekek jól felszerelt csoportszobákban vannak elhelyezve, ahol sokat énekelnek, mesélnek és játszanak együtt.  
  • A gondozónők, valamint a vezetőség kedvessége példaértékű, a környezet is gyermekbarát és a kicsi is nagyon szeret ide járni.
  • A legfontosabb, hogy nagyon-nagyon kedvesek és szakmailag is maximálisan felkészültek a gondozónők (akárcsak a bölcsődevezető)! A beszokatáskor megtapasztaltam, hogy nagyon finoman főznek a saját konyhájukon, a csoportszoba jól felszerelt, igényesek a játékok és nagyon gyerekközpontú a hozzáállásuk általában mindenhez.De az én véleményemnél is fontosabb visszajelzés, hogy a kislányom nagyon hamar megszerette a bölcsit, igazi örömmel és lelkesedéssel emlegeti otthon is a pajtásokat és a gondozónéniket:-)! (Maci-Mókus csoport)
  • Amióta ide járunk,2 éves kisfiam szemmel láthatóan önállóbb lett, szépen beszél, állandóan kántálja a verseket, dalokat, miket egész nap hall a nevelőktől. A gondozónők kedvesek, őszinték, tiszta a csoportszoba, az udvar, a közös helyiségek.
  • A gondozónők nagyon kedvesek, együttműködőek.A bölcsi rendezett, tiszta udvara van, van sóbarlangja.
  • Nagyon kedvesek a gondozónők
  • Rengeteg dalt és mondókát tanul a kisfiam, nagyon jó a vezetés és a közösség. Igazán jól felszereltek a csoportszobák!!!
  •  Mindennel elégedettek vagyunk, sajnáljuk, hogy hamarosan el kell menni óvodába...
  • Kedvesek, figyelmesek a kisgyermeknevelők, egyedi igényekre is odafigyelnek, saját konyhája van ahol ízletes ételeket főznek, változatosak a játékok, a napi programok!  
  • A gyermekem nagyon megszerette a gondozó néniket, a közösséget, mentálisan sokat fejlődött és a napi rend teljesen megegyezik a sajátunkéval, így nem voltak nehézségeink! Rendezett, tiszta udvar! Csak és kizárólag jókat tudok mondani a bölcsődéről!

Hozzászólások

 

​A  Debrecenimami 2015/16. évi „A mi bölcsődénk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked bölcsődéjét?” A válaszok itt olvashatók.​

Nagyon kedvesek a kisgyermeknevelők, a vezetőnők és az összes dolgozó. Nemcsak arra figyelnek, hogy a gyerekek a legjobb ellátásban részesüljenek, de a szülőknek is segítenek, hogy zökkenőmentes legyen a beszoktatatás. Köszönjük a figyelmemet és a törődést.

Boti egy nagyon egyszerű dolog miatt szeret bölcsibe járni, mert ahovà jár az a bölcsi a Károlyi Mihály utcai bölcsi :) A sok szeretetet és gondoskodást amit ott a kisfiam kap és kapott elmondani nem lehet. Köszönök mindent Boti nevében is :) 

  • A gondozónők nagyon kedvesek, türelmesek, munkájuk és szakmájuk iránt elhivatott személyek. Minden gyermekkel egyénre szabott módon foglalkoznak, egyéni képességeihez, szokásaihoz, habitusához alkalmazkodva segítik a fejlődésben, és abban, hogy minél jobban érezze magát a gyermek. A lánykámat pl. ölben altatja el a kisgyermeknevelőnk, mert erre van igénye - időt, energiát nem sajnálva! Nagy gondot fordítanak a szülőkkel való folyamatos párbeszédre. Minden szülőtársnak csak ajánlani tudom! egy Cica csoportos gyermek anyukája :)

 

Gyermekünk és mi is nagyon szeretjük a bölcsödénket. Kedvesek és hozzáértők a gondozók, jó mind a gyerek mind a szülői közösség. Mi igazolna jobban, mint az, hogy a kisfiam még a hétvégén is folyton emlegeti a többi gyerek és a nevelők neveit. Reggelente pedig csak úgy szalad be felé, alig várja hogy újra játszhasson kis társaival.

Az intézmény dolgozói mindent megtesznek annak érdekében hogy a gyerekek otthonosan érezzék magukat, az első perctől kezdve! 

A mi bölcsődénkben szeretettel, türelemmel, és humorral állnak a gyerekekhez, figyelve minden gyermek egyéni igényeire.  A bölcsőde dolgozóinak köszönhetően Emma lányom a kezdeti tiltakozás után örömmel megy be a csoportba, otthon is gyakran emlegeti a Dóri nénit, Vivi nénit, Erzsike nénit, Erika nénit, Mónikát, és Kriszti nénit is, valamint a csoporttársait. Rugalmasak, a szülőkkel közvetlenek, nagyon jó  a kommunikáció az ott dolgozók és a szülők között.

Mikor 1 évvel ezelőtt átléptük a bölcsöde kapuját el sem tudtam képzelni ,hogy mi is nap mint nap ide járjunk!

De nagyon kellemeset csalódtam. Bence is úgy mint a többi gyerek felhőtlenül játszik, ügyesen eszik és ebéd után nagyokat alszik! :)

Ez nagyrészt az intézménynek és dolgozóinak köszönhető.A kisvakond és tulipán csoportban megismerkedhedttünk nagyon kedves, segítőkész, lelkiismeretes gondozónénikkel, akik szinte családunk részévé váltak.

Akiktől Bence sokat tanult és nagyon sokat fejlődött. Szeptembertől már az oviban kezdünk, de soha nem felejtük el a Károlyi Mihály utcai bölcsit. Tiszta szívből köszönünk mindent!

A gyerek szeret a bölcsibe járni. Nagyon jó kezekben van. A gondozók és a vezetőség nagyon kedvesek. 

Sziasztok!

Mi a mókus,maci csoprtba járunk,már 1 éve.

Az első nap aggódva léptem be a bölcsi ajtaján mi lesz az én gyermekemmel nélkülem.Szülővel történő beszokatás van ,ami nagyon jó érzés,mert egy kicsit belelátsz a mindennapi tevékenységbe mi történik nap mint nap a kicsikkel.

Nagyon jó bölcsi! A gyerekekket foglalkoztatni egész nap, nagyon felelősségteljes hivatás, az ott dolgozók ezt felső fokon tudják végezni minden elismerásem ,és köszönetem az övéké...Nagyon hálás vagyok nekik,mert az én kislányom is minden nap mosolyal az arcán sétál be a kapun!Ez minden szülőnek megnyugvás.Mindenkinek csak ajánlani tudom a mi bölcsinket.Szeretjük nagyon a gondozó néniket is  Mariannt,Szilvit,Ildikót ,Juditot és nem utolsó sorban Marikát is....

Mindent köszönünk puszi nektek!

Azért szeretjük, mert pontosan olyan, amilyenre minden szülő vágyik! Mindenki kedves, készséges és imádják a gyerekeket! A kisgyerek sokat fejlődött mióta itt van, és ő is minden reggel örül, hogy odamehet! Éljen a MókusMackó csoport és négy +1 tündér!

A világ legjobb bölcsődéje! Minden dolgozó türelmes és végtelen kedves, de ami a legmeggyőzőbb, hogy gyermekem úgy szalad be a szobába, hogy alig tudom ráadni a benti cipőt. Ez mindent elárul. A nagyobbik gyermekem, aki már ovis de ide járt, még szombaton is menni szeretett volna. Mindig tájékoztatnak mindenről, odafigyelnek a gyermek fejlődésére, önállósodására. Rengeteget énekelnek, zenélnek. Bármilyen probléma adódik, addig keresik a megoldást, míg meg nem találják. Szívből merem ajánlani mindenkinek!

Nagyon elégedettek vagyunk a bölcsivel, nagyon szeretjük a gondozónéniket, szép a csoportszoba, van játék bőven kint is, bent is. Mindenki nagyon közvetlen, segítőkész.

Imádjuk a Károlyi bölcsit! :) Azért, mert a beszoktatásnál beleláthattunk az életükbe, és nagyon kedvesek voltak, segítőkészek, megnyugtatták az aggódó anyai szivet minden téren. A kisgyermeknevelők nagyon felkészültek, mindent a gyermek igényei szerint tesznek (altatás, etetés, ellátás). A napirend is nagyon jól van kitalálva, mindenre van bőven elegendő idő. Napközben mondókáznak, énekelnek, mondókáznak, játszanak, van sószoba, kint és bent sok játék. Az étel kitűnő, a kislányom mindent megeszik :) Mindig minden tiszta, rendezett, és mindent meg is tesznek ezért. A vezető szintén egy tündér, a gyerekek érdekeit tartja szem előtt! A kislányom minden nap örömmel érkezik a bölcsődébe, és szalad be játszani. Nagyon sokat fejlődik, nagyon szeret ott lenni! Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)

Külön köszönet a Mókus és Maci csoportnak!! Imádjuk őket! Ildikót, Juditot, Mariannt, Szilvit na és persze Marikát!! És ezúton is köszönjük az áldozatos munkájukat!

Egy Mókus csoportos Anyuka

A lehető legjobb választás volt! A gondozónénik a csoportban (Mókus) igazi Tündérek, akiknek a legfontosabb, hogy a gyerek boldog legyen és jól érezze magát a bölcsiben. Ha kell etetnek, ha kell altatnak, mesélnek és még sorolhatnám mi mindent megtesznek a Kincsemért és minden gyerekért. Soha nem hittem volna, hogy az én drága Fiam ekkora örömmel megy majd be minden nap egy bölcsibe! Hálás vagyok nekik, hogy minden nap nyugodtan bízhatom rájuk a gyerekemet, mert őszintén, tiszta szívvel szeretik és gondozzák őket!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére