Jelenlegi hely

Jógakaland gyerekjóga a Debreceni Pagonyban

Időpont: szombatonként 10.00 órától
Helyszín: Pagony Debrecen (4024 Debrecen, Batthyány u. 11.)

Tel: 52/688-322

Kiknek: Szeretettel vár a foglalkozás vezetője minden kedves érdeklődő gyereket (5-6 éves, 7-8 éves korosztályokban) és szülőt.

A foglalkozásról: 

A foglakozások maximum 8-10 fős csoportokban történnek, és 45 – 60 perces időtartamúak.

Mozgalmas, játékos, mesés foglalkozás gyerekeknek.

A gyerekjóga teljesen más, mint a felnőtt verzió. Érzelemközpontú mozgásforma, melyet teljes egészében átsző a mese és a játék.

A gyermekkorban elkezdett jógázás az élet szuper megalapozása lehet, hiszen a gyerekek a megtanult gyakorlatokkal már kis korban megteremthetik a belső harmóniájukat.

Célja a gyerekek mozgásigényének kielégítése, és érzelmi intelligenciájának fejlesztése, ami hatással lesz a pozitív személyiségfejlődésükre. valamint az önbizalom növeléséhez is hozzájárul. Elősegiti a megfelelő testtartás kialakulását, valamint a mozgáskoordináció fejlesztésében is nagy szerepe van.

Dalokkal – mondókákkal, sok nevetéssel még élvezetesebbek a foglalkozásokat, a gyerekek számára.

Ki tartja:

Magyarné Szabó Júlia, Jógakalandos gyerekjóga oktató

Bejelentkezés: A részvételhez regisztráció szükséges! Jelentkezés Telefonszám: +36-20-575-7083 e-mail: msz.julia@gmail.com

A foglalkozás díja: 1300 Ft/alkalom

Ajánlott a foglalkozások megtartását indulás előtt mindig ellenőrizni.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére