Jelenlegi hely

Andi

A Debreceni Kangatraining alapítója és oktatója, az anyasággal pályaváltó közgazdászként talált új célokra. Háromgyerekes családanyaként ételrzékeny gyermekei mellett is fontos számára a környezettudatosság, a műanyagmentes életvitel.

 

 Három éve debreceni edzésein a babák- és a mozgás szeretete motiválja. Nyitott, pozitív személyiségével egy fantasztikus közösséget is teremtett maga köré.

Weisz-Kovács Andrea, Kanga training oktató, családmanager, háromgyermekes édesanya.

- Mesélnél magatokról pár szót, hol, hogyan, hány gyermekkel éltek?

Debrecenben, egy kis kertes családi házban élünk három gyermekünkkel, a legnagyobb 7 éves, és most kezdi a sulit, a középső 5 éves ovis, míg a legkisebb 2 éves.

- Mikor kezdtél a környezettudatosság felé fordulni?

Már a gyerekek születése előtt szelektíven gyűjtöttük a szemetet. A férjem családja tudatosabban, takarékosabban élt, mint ahogy én nőttem fel. Így a környezettudatos szokásokat hozta magával a közös életünkbe is. Kertes házban nőtt fel, anyósom kevés dolgot vásárol, nagyon sok mindent megtermelnek maguknak. 

- A gyerekek születésére is környezettudatosan készültél ?

Sógornőm 4 gyerekes anyuka, nagyon környezettudatos, sok jó példát tanultam tőle. Ő például mosható pelust használt és az EC módszert ( Természetes csecsemőhigiénia - Elimination Communication). Így mi is kipróbáltuk a mosható pelenkázást, de annyira nem jött be. Míg az EC módszer nagyon. Már azzal is feleannyi pelenkát használtunk, mint egy átlagos babánál, szinte alig fogyott popsitörlő és nem használtunk krémet sem. Ráadásul sokkal hamarabb lettek szobatiszták a gyerekek. 

EC, avagy természetes csecsemőhigiénia a gyakorlatban
EC, angolul elimination communication, azaz ürítéses kommunikációnak nevezett babagondozási irányzat Magyarországon természetes csecsemőhigiénia néven kezd egyre ismertebbé válni. Az elméletét Gyarmati Andrea foglalta össze nagyszerűen a
 Vihar a bili körül c. cikkében. A természetes csecsemőhigiénia gyakorlása azt jelenti, hogy a baba egy-kéthetes korától gondozója figyeli a baba jelzéseit, mielőtt pisilne vagy kakilna kés felkínálja neki az ürítés lehetőségét (bilibe, tálkába, wc-be stb.). A babák természetes ösztöne hogy ne maguk alá ürítsenek. A pelenkázással tulajdonképpen azt tanítjuk meg nekik, hogy ezekkel a szükségleteikkel nekik nem kell foglalkozni. Ezért kényes téma a szobatisztaságra szoktatás, hiszen az ösztönszinten elfeledett dolgokat kell újra megtanítani a babánknak, abban a fejlődési szakaszban, amikor amúgy is sok új inger (beszéd, mozgásfejlődés, bölcsőde stb.) éri őket.

Forrás és további infók, tippek ITT. 

- Három gyereknél már komoly tétel a mosás. Milyen szereket használsz? 

A természetesen lebomló termékek használata elsődleges szempont: ecet az öblítéshez, mosódió, mosószóda a mosáshoz. Mivel a gyerekek érzékeny bőrűek, nem használok öblítőt. Nem olyan rég óta szárítógépünk van, mivel a kisfiam asztmás. Így a vasalást legalább megspórolom. 

- A műanyagmentes vásárlást kipróbáltad már? 

Régóta úgy vásárolunk: saját szatyrot használok, nejlonzacskót már régóta nem kérünk. Próbálunk kevés hulladékkal járó termékeket választani. Ez nem könnyű, mert a gyerekeknek tej-tojás alletgiájuk van, és egyikőjük még a banánra is érzékeny. A zöldséget, gyümölcsöt a nagyszülők, a dédi kertjéből kapjuk, vagy a Szatyor termelői közösségen keresztül kerül hozzánk. A tojást, húst általában háznál vesszük, a kenyeret magunk sütjük. Gyakran járunk a gyerekek ételallergiájával is fogyasztható felvágottakért közepes méretű szupermarketbe, mert ott sok a mentes termék, míg a nagyoknál nincs annyi. Jó lenne, ha ezeket is be tudnánk szerezni csomagolásmentesen, olyan lelőhelyet találni.

- Gondolom a tej- és tojásallergia és a műanyagmentes vásárlás több új szokást hozott számodra?

Igen, nagyon megváltoztak a vásárlási szokásaink. Korábban több terméket vásároltam boltban, de mindig nagyon meg kellett néznem az összetételét. Ez aztán nagyon elkedvetlenített a vásárlástól, mert rengeteg ételben érthetetlenül felesleges adalékok, anyagok vannak. Így inkbb házi szörpöt, vizet iszunk. A tejallergia miatt sok magtejet vettünk, de ebben is változtatunk. Vásároltunk egy magtej-készítő gépet, így ezt is itthon fogjuk majd megoldani, ezzel is kevesebb lesz a szemét és még olcsóbb is. Régebben volt egy minikonykertünk, de most a homokozó uralja azt a területet, sajnos a kertünk nagyon kicsi. Van egy nagypapa által ültetett cseresznyefa, nagy becsben áll a családban. Minden évben csupaszra szedjük, nagyon finom a gyümölcse. 

A boldogságos cseresznyebefőtt-őrök

- Ezek szerint számotokra nem a műanyagmentességre átállás volt változás, hanem az inkább egyfajta hozadéka a gyerekek tej- és tojásérzékeny életmódjának?

Így van. Azzal, hogy sok mindent magunknak állítunk elő, egészségesebben étkezünk, és jóval kevesebb a felhalmozódó szemét is.

- Akkor gondolom a szelektív hulladékgyűjtés terén is nagyon tudatosak vagytok?

Igen. Komposztálónk van, ezt a férjem intézi-kezeli. Van egy a kerti hulladéknak, fűnyesedék, fahulladék kerül bele, és egy a háztartási hulladéknak. Palackozott italokat nem veszünk, készételt nem rendelünk, így alapvetően kevés a szemetünk is.

- Mi az, amiben úgy érzed, még változtatnál?

Jó lenne egy kis konyhakert magunknak is. Most csak néhány fűszernövényünk, gyógynövényünk van. Szeretnénk egy olyan boltot, hentest vagy lelőhelyet találni, ahol a tej-és tojásérzékenyeknek is fogyasztható felvágottakat csomagolásmentesen tudnánk megvásárolni. Szeretnénk majd megtanulni a nagymamától, déditől a lekvárfőzés, tartósítás fortélyait, együtt a gyerekekkel csinálni is. 

- A környezeted hogy kezeli a környezettudatos életmódotokat?

A férjem családja eleve ilyen beállítottságú, így náluk ez természetes volt. Az én családom jóval kevésbé tudatos, más életvitelük van, nagyon elfoglaltak, rengeteget utaznak, így sokat esznek házon kívül, nehezebb következetesnek lenniük. A Kangamamik pedik nyitottak mindenre, egy igazán lelkes, nyitott közösség.

Az évzáró Kanga Piknik Debrecenben (2019)

Weisz-Kovács Andreát a Kangatraining Debrecenben Andival edzéseken találjátok meg és Facebook csoportját is követhetitek.

 

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére