Jelenlegi hely

Szerep látnivalói

Püspökladányi kistérség
Püspökladányi járás
Megközelíthetősége: autóval a 4-es számú főútvonalról. Püspökladányt elérve le kell térni a 42- es számú útra, majd a Füzesgyarmat felé vezető úton kell utunkat tovább folytatni, és onnan Sárrétudvarinál jobbra fordulni.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Szerep, Nagy u. 44.

Az 1802-ben épült templomot Komáromi Imréné Bónis Judit földbirtokos költségére építették.

CSONKATORONY

Szerep, 4211-es országút Sósszeg

Anonymus szerint már a honfoglaló magyarok is elhaladtak a szerepi mocsár mellett. A XIII. század elején már a falu is létezett. A különböző méretű téglák is jelzik, hogy nem az épületet több korban is átépítették. A falu nevezetessége a Zovárd nemzetség által Szent György tiszteletére állított monostor, illetve a kora gótikus műemlék jellegű falmaradvány, amit közönségesen Csonkatoronynak neveznek. A torony különböző méretű téglákból áll, jelezve, hogy építészetileg nem egyöntetű, az évszázadok során újabb testek épültek be a falába. A monostor talán bencés apátság lehetett, ennek tartja F.Romhányi Beatrix és Koszta László is a magyar bencés monostorokat, illetve Dél-Magyarország egyházi rendszerét ismertető tanulmányában.
Nem tudni, hogy a megmaradt fal az épületnek melyik része, mert alapozását elszántották. Később emellett, északra, egy gótikus plébániatemplomot építettek. Ettől északra, 50-60 méterre állt a Zovárd nemzetség háromhajós monostora, amely 1283­ban már állt. Mindebből csak a Csonkatorony, egy Árpád-kori falsarok maradt fenn. 

KORNIS-KASTÉLY (HOSSZÚHÁT)

Szerep, Hosszúhát

Tel.: +54/516-002

A közigazgatásilag Szerephez tartozó Hosszúhát impozáns kastélyát az 1880-as évtizedben építtette gróf Kornis Károly.
A II. világháború után a kastélyt és 200 holdas birtokát államosították.
Az épület környékét egykoron kiterjedt park uralta. Ennek jelentős része megőrizte az eredeti tájképet. Gondozott parkja ma is méltó környezetbe helyezi a kastélyt. Az egykori gazdasági épületek közül ma is megtalálható néhány. Ilyen az alsó és szegmensíves szemöldökpárkánnyal ellátott ablakú magtár.

 KORNIS-KÚRIA

Szerep, Jókai u. 11.
Tulajdonos: Magántulajdon

A Jókai utcán álló épület a valamikori Kornis-Kelemen-kastély vendégháza volt. A kastélyt lebontották, mára csak ez az épület maradt meg a mosókonyhán kívül. A kastélyt Kelemen János építtette a XIX. század elején. Az épületet 1877-ben gróf Kornis Károly szerezte meg, aki megépíttette a kastély parkjában a helyiek által csak "kiskastélynak" nevezett vendéglakkot. A klasszicista és historizáló jeleket viselő épületet 1897-ben fia, Károly örökölte, aki a századfordulón anyagi nehézségei miatt árverésre volt kénytelen bocsátani az épületet, melyet Szabó Zsigmond vett meg. Későbbi tulajdonosai között ismerjük még Papp Jánost, aki Szabótól vásárolta meg a kúriát. A II. Világháború után az államosítás elkerülte az épületet, mely azóta is magántulajdonban van. Az épületet többször is átépítették, de még ma is látható a főhomlokzat kosáríves boltozatú oszlopokkal tagolt, mellvédes, üvegezett tornáca.


 
www.szerep.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére