Jelenlegi hely

Nagyrábé látnivalói

Püspökladányi kistérség
Püspökladányi járás
Megközelíthetősége: A település félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között fekszik, a Bihari rész Sárréti tájegységén. A 4213-as számú út szeli ketté, melyre a 4-es és a 42-es számú utakról lehet eljutni.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Nagyrábé, Dózsa György utca 1.
Tel.: 54/477-261

Késő barokk stílusú, zsindelytetejű templomot 1803-1809 között építették. A tetőt 1869-ben felújították, a tornyot pedig 1909-ben bádogozták. Az új toronysüveg előtt a mikepércsi templomhoz hasonló, erdélyi sisakja volt. Jelenleg egy fazsindelyes, négy fiatornyos süveget láthatunk.A szögletes szentélyzáródású hajójához egy díszes oromzatú oldalhajó csatlakozik.1929-ben teljesen felújították, és az elmúlt években a tornyot is újrafedték. Klasszicista berendezését Mejer János nagyváradi asztalos készítette 1809­ben, míg orgonáját Angster József építette 1911-ben. 1997-ben a református egyházközség a templomot felújította, melyről egy emléktábla tanúskodik az oldalbejárat melletti falon.
A templom kertjében Kossuth Lajos emlékoszlopa áll, melyet 1894-ben állított Nagyrábé lakossága. A templom mellett nyeregtetős, oszlopos tornácú parókia áll. 

ECHEROLLES-KASTÉLY

Nagyrábé, Rétszentmiklósi u. 7.
Tel.: 54/477-025

Érdekes látványosság a Des Echerolles család hajdani kastélya, amely helyenként középkori hangulatú, néhol saroktornyokkal tagolt, összességében kicsit franciás, romantikus kastély. Eredetileg egy régi kúria ált a helyén melyből csak a kápolna rész maradt meg (a jelenlegi nyugati szárny). 1909-re fejeződik be az első átépítés. Mai állapotát 1927-ben nyerte el, a későbbiekben csak belső átépítések történtek.
Jelenleg is folyik az épület teljes rekonstrukciója.

NAGYRÁBÉI FALUMÚZEUM

Nagyrábé, Rétszentmiklósi út 2.
Tel.: 54/477-020

Helyi gyűjtésű helytörténeti és néprajzi emlékek az 1850-1920. közötti időszakból. A kiállítás legjelentősebb tárgyai: paraszt lakószoba berendezése, mezőgazdasági és kerékgyártó eszközök. 

TÁJHÁZ

Nagyrábé, Nádasrét u. 2/a
Tel.: 54/477-334
Látogatás: Előzetes bejelentkezéssel
Belépődíj: Nincs

A művelődési ház parkjában kialakított tájház a település múltját, az itt élő emberek egykori életvitelét, és a táj élővilágát mutatja be. A művelődési ház igazgatója az 1963-as induláskor a néprajzi értékek megőrzését tűzte ki legfontosabb célnak. Ennek eredményeként 1965-ben felhívást intéztek a helyi lakosokhoz, melynek eredményeként több száz felajánlott használati tárgy került a művelődési ház tulajdonába. A tárgyak bemutatására Szűcs Sándor tervei alapján az intézmény udvarán egy nagyrábéi középparaszti lakóház mintájára tájházat építettek. Az épületen napsugarakkal díszített deszkaoromzatot találunk. A nádfedeles épület oldalában faoszlopos, deszkaámbitusos tornác húzódik. A lakószoba egyetlen ablakát zsaluzott spaletta zárja. A 2003-ban emelt, rekonstruált, tornác nélküli, keskeny ablakokkal ellátott, nyeregtetős szegényparaszti lakóház szintén egy helyi épület másolata. A későbbiekben ezt kézműves és egyéb foglalkozások megrendezésére alkalmas módon kívánják berendezni. Bejárata előtt hagyományos ételek készítésére alkalmas sütőkemencét találunk. Az épületek mellett szekeret, ide költöztetett szökőkutat és két emléktáblát is kiállítottak. 

NÉPI LAKÓHÁZ

Nagyrábé, Nádasrét utca

A Nádasrét utcai nádfedeles, napsugaras oromzatú régi parasztházak szép, hagyományos utcaképet alkotnak. 

SZÉKELYKAPU

Nagyrábé, Kossuth u. 5.

 


www.nagyrabe.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére