Jelenlegi hely

Magyarhomorog látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége: Közúton könnyen megközelíthető, a 4-es útról Püspökladánynál rátérünk a 42-es útra, majd Berettyóújfalunál déli irányban a 47-es úton Furtáig autózunk, innen dél felé Komádiig, majd keleti irányban Körösszakál felé.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Magyarhomorog, Árpád u. 30.
Tel.: 54/704-705

A falu ezen helyén már korábban is templom állt. A mai, neobarokk stílusú templomot 1894-ben építette Tóth Imre mezőkeresztesi mester, Veres Károly nagyszalontai építész tervei alapján. Belső kialakítása neoklasszicista stílust követ.


GÖRÖG-KELETI TEMPLOM 
 

BIHARI ARBORÉTUM ÉS DÍSZFAISKOLA

Magyarhomorog, Köztársaság u. 20.
Tel: 30/278-5837, 30/515-2236
Nyitva tartás: H-P 8-17, Szo: 8-12 óra

A Tóth család birtokában álló faiskolát 1991-ben alapították 2500 m2-en. Ma már 50.000 m2-en gazdálkodnak, ahol 1998-tól díszkert is helyet kap. Az eredetileg törzsültetvényként induló kertben 2006-ban a hivatalosan regisztrált taxonok száma 490 volt, ami 5000 db kiültetett növényben jelent meg. A kert kedvező életteret jelent az állatvilágnak is. A 20-30 madárfaj között gyakori a fülemüle, a köztudottan félénk örvös galamb, gém, gólya, feketerigó, seregély, fenyőrigó, sármány.  De láthatunk itt cinkeféléket, örvikéket, vízicsirkét is. A fenyők ágain gyakran bújik meg a fácán és a vadgalamb. 2005-ben már 2 fajta süni, és azok kölykei is lakóként voltak számon tartva a díszkertben. A közelmúltban a törzsültetvény arborétumi rangot kapott.

 


www.magyarhomorog.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére