Jelenlegi hely

Hajdúnánás látnivalói

Hajdúböszörményi kistérség
Hajdúnánási járás
Megközelíthetősége: közúton az M3-as autópályáról Polgár után jobbra, onnan mintegy 7 kilométerre. Vasúton a Debrecen-Tiszalök vonalon található.

REFORMÁTUS TEMPLOM, TEMPLOMERŐD

Hajdúnánás, Köztársaság tér 12.
Tel.: 52/381-571

A templom története a messzi múltba nyúlik. Az első emlékek 1221-ből, Nánásmonostoraként említik a mai város helyén állt egykori falut. Így nemcsak a város nevét eredeztethetjük ebből az időkből, de valószínű, hogy ez a monostor lehetett a mai templom elődje is. 1606-ban, a hajdúk letelepedése után a református egyház is megalakult. A templom épületén jellemző klasszicizáló hatás mellett a korábbi barokk építés nyomai is fellelhetők. 
A belső tér az elmúlt 200 év alatt modernizáción ment keresztül, nagyban nem változott. Szentéllyel nem rendelkezik, a szószék a déli falon helyezkedik el. A fából készült emeleti részt és az orgonát 12 oszlop támasztja alá. Mennyezetét fakazetták díszítik. 
Messziről hívogat, a Tompa Mihály által is megénekelt "nánási sudár torony", mely 62 méterével a környék legmagasabb templomtornya. Bronzlemezzel fedett, copfstílusú fiók tornyok alkalmazása erdélyi hatást mutat. A múlt század végéig egy várfalszerű, lőrésekkel ellátott téglaerődítmény vette körül a templomot sarokbástya erődítésekkel,melynek néhány méternyi falszakasz  rekonstrukciója a II. világháború 600 áldozatának emlékét őrzi.

ARANYSZALMA ALKOTÓHÁZ ÉS GALÉRIA

Hajdúnánás, Jókai körút 12.
Tel.: +36-20-560-6321

A Hajdúnánáson található Aranyszalma Alkotóházban Reszeginé Nagy Mária népi iparművésznek, a szalmafonás hagyományának szakavatott, elismert mesterének alkotásaiból (aratókoszorúk, kunkorgók, szalmaboronák, és kalapok)  készült kiállítás tekinthető meg. Az érdeklődők kipróbálhatják a szalmafonás technikáját, elsajátíthatják annak alapfogásait. 

TÁJHÁZ ÉS SKANZEN

Hajdúnánás, Hunyadi utca 21.
Tel.: 52/382-076
Nyitva tartás: Előzetes bejelentkezés alapján

Népi klasszicista stílusban épült a XVIII. század végén. 1980-ban nyilvánították műemlékházzá. Helytörténeti és népművészeti gyűjteményében a mintegy 150 éves hagyománnyal rendelkező szalmaipar emlékei a legérdekesebbek. Védett kovácsműhely is található benne. A jellegzetesen tornácos, nádfedeles épület háromosztatú véghomlokzattal készült. Az udvaron gémeskút, góré, a népművészeti alkotótábor ideje alatt készült hagyományos formájú lovasszán és az egykori istállóból átalakított kovácsműhely áll. A kézi szerszámok, s a lábbal hajtott, ma is működő fújtató kuriózumként mutatja be tisztes iparosainak tevékenységét. 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Hajdúnánás, Bocskai u.

A város főterének szegletében húzódik meg a kicsiny Római Katolikus templom. 1895-ben épült hazánk 1000 éves fennállásának tiszteletére. 

HELYI TÁRLAT HAJDÚNÁNÁS - HAJDÚNÁNÁS MÚZEUM

Hajdúnánás, Köztársaság tér 1.
Tel.:52/381-411

A városhoz kapcsolódó események emléktárgyai; szalma-csuhéj eszközök, testvérvárosaink ajándékai. 

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY HAJDÚNÁNÁS - HAJDÚNÁNÁS MÚZEUM

Hajdúnánás Bocskai u. 15.
Tel.: 36/70-375-6659

A Helytörténeti gyűjtemény állandó és időszakos kiállításaival várja a vendégeit. Állandó szalmakiállítás. 

VÁROSHÁZA

Hajdúnánás Köztársaság tér 1.
Tel:52/381-411

A főtér az egykori piactér jellegzetes épülete a Városháza. A századfordulón épült, kissé keleties, zsinagógára emlékeztető stílusával sajátos hangulatot kölcsönöz a térnek, homlokzatát a millennium évére újították fel.

HAJDÚNÁNÁSI GYÓGYFÜRDŐ

Hajdúnánás, Fürdő u. 7.
Tel.: 52/381-858

A megye harmadik legnagyobb fürdővárosában található gyógyfürdő 67 C°-os, jódos-brómos gyógyvize főleg ízületi, mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. Gyógyászati szolgáltatások, úszó- és pancsoló medencék, illetve hangulatos csónakázó tó is várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A két medencés fedett fürdő termálszálló részlegével és a parkban található vendégházaival egész évben, a kemping nyáron fogadja a vendégeket. 

KELETI FŐCSATORNA

A XIX. századi Tisza szabályozása után szükség volt a Hajdúhát elegendő öntözéséhez való vízmennyiség pótlására. 1863-tól egészen 1941-ig elhúzódó döntés alapján az 1956-ban átadott, a Tiszából Tiszalöknél ágázó Keleti - főcsatorna 109,8 kilométernyi szakasza Bakonszegnél ömlik a Kálló-éren keresztül a Berettyóba.

A Polgári úti hídnál vízparti üdülő házak sorakoznak. Növényzetére jellemző teljes hosszon a padka növényszegélye, mely nád, harmatkása, az alsó szakaszon különböző gyékényfajokból tevődik össze. A víz átlagos mélysége 3- 4 m, szélessége 25-30 m közötti. A Tiszától Balmazújvárosig hajózható, de legfeljebb 13 km/ h sebességgel közlekedhetnek a járművek. 
Engedélyezett a horgászat (jegy váltása ellenében), jellemző természetes és telepített halfajták: ponty, busa, amur, süllő, harcsa, kárász, keszegfélék, bodorka, compó, dévérek, fenékjáró küllő, s a harcsa.


 

www.hajdunanas.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére