Jelenlegi hely

Hajdúdorog látnivalói

Hajdúböszörményi kistérség
Hajdúböszörményi járás
Megközelíthetősége: közúton az M3-as autópályán a legegyszerűbb elérni. Hajdúdorogot Hajdúnánás felől a 3502-es számú úton lehet megközelíteni. Ez az út Nánási, majd Böszörményi út néven áthalad a városon, és a 35-ös főúthoz csatlakozva Debrecenig vezet.1884 óta Hajdúdorog a Debrecen és Tiszalök közötti 109-es számú vasútvonalon is elérhető. 

GÖRÖG KATOLIKUS SZÉKESEGYHÁZ

Hajdúdorog, Tokaji u. 2.
Tel.: 52/389-775

A város központjában áll az ország egyik legnagyobb görög katolikus temploma. A 17. században alapított székesegyházat a 18. század közepén egyhajós, barokk stílusú templommá, majd 1868-76 között háromhajós bazilikává építették át. Belső díszítésének legértékesebb része a gazdag aranyozású, barokk ikonosztázionja. A képfal öt szinten elhelyezett 54 ikonból áll. A gazdag aranyozású keret és a világoszöld szegély kiemeli az ikonok hatását. A diakónusi ajtókon Szent Mihály és Gábriel arkangyal látható, míg a királykaput ószövetségi jelenetek díszítik. A templom különlegessége még a festett szószéke és püspöki széke. Az épületet a 16. században erődfal vette körül, melyből közel 50 méternyi falszakasz maradt fenn. 

ERŐDFAL

Hajdúdorog, Tokaji u 2.
Tel.: 52-572-135 

1338-ban már volt a községnek temploma, melyhez a XVI. század elején erődfal és őrtorony épült. Egy 1859-ben készült fametszet már romosnak ábrázolja az erődfalat, de világosan kivehető négy kerek sarokbástya. 
Az erőd méretére csak következtetni lehet. Magába foglalta a templomot, a tanácsházát, a lelkészlakot és pár házat.
Ma kb. 50 méteres hosszban áll a fal, amelyet húsz kulcsluk alakú lőrés tagol. Nyílásait 1940-ben fedték be. 1961-ben állították helyre. 

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 

Hajdúdorog, Jaczkovics út 5.
Tel.:52/ 572-020, 52/ 232-366
Nyitva tartás: Előzetes bejelentkezés alapján 

A Hajdúdorogi Helytörténeti Gyűjtemény a Görög Katolikus Székesegyház szomszédságában található, egy század elején épült polgári lakóházban. A nemrég megnyílt - hivatalosan ma még múzeummá nem nyilvánított - Helytörténeti Gyűjtemény programjában több olyan rendezvény megvalósítása is szerepel, melyek segítségével kultúrtörténeti érdekességekkel szeretné meglepni látogatóit, másrészt a tárgyak gyűjtésével és a hatékony háttérmunkával egy stabil kulturális intézménnyé kíván válni. 

HAJDÚDOROGI STRANDFÜRDŐ

Hajdúdorog, Tokaji utca 99.
Tel.: 52-389-761

A szezonálisan nyitva tartó strandfürdő 64,5 °C-os, alkáli-hidrogénkarbonátosgyógyvize elsősorban ízületi gyulladások, izom- és idegfájdalmak kezelésére alkalmas. A szépen parkosított fürdő négy medencével, tenisz- és focipályával is rendelkezik. Gazdag programkínálatában többek között zenés éjszakai fürdőzés, motoros találkozó, gyerektáborok, fogathajtó-verseny és koncertek is várják a vendégeket.

 
www.hajdudorog.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére