Jelenlegi hely

Görbeháza látnivalói

Polgári kistérség
Hajdúnánási járás
Megközelíthetősége: a község Debrecen és Miskolc között, félúton helyezkedik el, a települést 3 km. hosszban átszelő 35-ös számú országos főút mellett. A településről pár percnyi utazással, a 35-ös számú főútról érhetők el az M3 és M35 autópályák. A helységből Hajdúnánás felé is országos közút ágazik el, így Nyíregyháza is annyi idő alatt elérhető, mint Miskolc és Debrecen. A 12 km-re található polgári vasútállomás biztosítja a kapcsolatot az ország vasúthálózatával.

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Görbeháza, Szabadság u. 21.
Tel.: 52/391-037 

A templom építése is már elég korán megkezdődött. 1929-ben iskolakápolna létesült, azzal a szándékkal, hogy azt majd önálló templommá fejlesztik. 
Ám a nehéz gazdasági körülmények miatt ez egy jó évtizedet váratott magára, mire 1938/40-ben, Hevessy Sándor tervei alapján megépíthették templomukat, Jézus Szíve tiszteletére. 
1940. február 20-án emelte plébániai rangra az egri érsek. Az utóbbi évtized óta Polgár társ-egyházközsége. 

TÁJHÁZ

A Tájház épülete a kisnemesi lakóházépítés 19. századi hagyományait mutatja be. A Tájház a város néprajzi hagyományait megidéző tematikus bemutatókkal várja a látogatóit. 

ÚT MENTI KERESZT

Görbeházán található nevezetesség, a múlt századi Nagykaprosról a templomhoz szállított és felállított, legendákkal övezett út menti kereszt.

Az ide látogatót egy rendezett, csendes környezet fogadja, kellemes séták tehetők a környéken. Vagy kerékpár túrázásra is van lehetőség a több km hosszan kialakított bicikliúton.


www.gorbehaza.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére