Jelenlegi hely

Esztár látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Derecskei járás
Megközelíthetősége: Közúton Debrecen felől a 4808-as, Berettyóújfalu felől a 4812-es úton közelíthető meg. Vasúton a Debrecen- Nagykereki vonalon érhető el. Közös vasútállomása van Pocsajjal (Pocsaj- Esztár).

ERDŐDY-KÚRIA

Esztár, Árpád u 42.
Tel.: 54/414-067

Írásos dokumentumokból kiderül, hogy Erdődy László birtokos tulajdonában volt az épület (1804). Később 1840 körül Szunyogh család tulajdonát képezi. Az 1940-es évek elejétől egészen 1990-ig a Nagyközségi Közös Tanács volt a kastély gazdája. Közben az épület állaga egyre rosszabb lett és teljes pusztulás veszélye fenyegette. A rendszerváltás után az Esztári Polgármesteri 1992-ben saját erőből felújította. Ma iskola működik benne. 

REFORMÁTUS TEMPLOM

Esztár, Árpád u. 21.
Tel.:54/414-062 

A hagyomány szerint 9 településről látszó 42 m magas hófehér tornyú temploma 1887-88-ban épült Irinyi Sándor pécsi reáliskolai tanár tervei alapján eklektikus stílusban Kovács Dániel lelkipásztor itt eltöltött szolgálatának 51. évében. A hűséges templomépítő prédikátor a helyi református temetőben nyugszik. A templom bejárata fölötti karzaton Friedl Lipót által épített orgona található, mely jelenleg felújítás alatt áll. A toronyban két harang szolgál. A kisebbet (250 kg-os) Thúry János öntötte 1888-ban Budapesten, a nagyobbat (509 kg-os) Szlezák László 1924-ben ugyanott. 

TÁJHÁZ

Esztár, Széchenyi u. 47.
Látogatható: Előzetes bejelentkezés alapján 54/414-153 (Belépő díj: nincs) 

Esztár tájházát 2008 tavaszán nyitották meg. A háromosztatú, középparaszti lakóház helyiségeit, csonkakontyos nádfedelét, faoszlopos tornácát és deszkakerítését ezt megelőzően állították helyre, és rövid idő alatt annyi berendezési és használati tárgy gyűlt össze a településről, hogy szinte hiánytalanul be is tudták rendezni a tájházat.
A gyűjtés jelenleg is folyamatos, így egyre inkább gyarapodó enteriőrök alkotják az állandó kiállítást.
Az egyetlen épület mellett a tájház tágas udvarán rendezvények lebonyolítására is alkalmas szabadtéri színpadot, valamint rendezvényteret alakítottak ki, amit a működő művészeti együttesek vehetnek birtokukba, illetve alkalmat ad a települési jelentőségű rendezvények lebonyolítására is.
Az esztári tájház gyors kialakítása is jó példája annak, hogy falvainkban mennyi, a letűnt korokat idéző tárgy lelhető még fel, és hogy helyi kezdeményezéssel mennyire lehet mindazokat elsősorban a helyi közösség szolgálatában állítani. 

NAGYSZÉK- TÓ 

A falu nyugati határában található a helyi természeti értékként nyilvántartott, értékes madárfaunával rendelkező Nagyszék- tó. A helyi jelentőségű védett terület megjelenésében, társulásaiban nagyon hasonlít a Hortobágy élővilágára. A sekély, tápanyagban gazdag vize kiváló táplálkozási és pihenőhelyet nyújt számos madárfajnak. Megfigyelhetőek itt a nyílfarkú, kanalas és kendermagos récék is, a nagykoda, gulipánt és még számos ritka faj. A természetjárók kedvelt helye ez. 

 
www.esztar.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Lehet, hogy a vajsör már 500 éve létezik? Vajon amit Harry Potter és barátai isznak, ugyanaz lehet, mint a középkori? Nyomtasd ki a középkori stílusú receptünket és már mehet is a főzés!
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére