Jelenlegi hely

Virágvasárnapi keresztút Debrecenben imával, verssel, énekkel

Időpont: 2023. április 2. vasárnap 14:30-20:00
Helyszín:
 Debreceni Református Nagytemplom előtt

 

2023. április 2-án, virágvasárnap 14.30 órától szeretettel hívunk mindenkit egyházi és városi közös ünneplésre, barkaszentelésre, keresztútjárásra és virágvasárnapi koncertekre.

14.30 barkaszentelés és emlékezés Jézus jeruzsálemi bevonulására a Debreceni Református Nagytemplom előtt

A virágvasárnapi ünneplésben közreműködnek: a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Kuckó Művésztanya, a Miskolci Fúvós Együttes, a Lautitia Kóruscsalád, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Forgórózsa Táncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes képviselői.

15.00 városi keresztútjárás
A városi keresztút a történelmi egyházak püspökeinek vezetésével indul a Nagytemplomtól a Szent Anna Székesegyházig, érintve a következő állomásokat:
Kossuth tér (főnix madaras szökőkút) – Szent István-szobor (Dósa nádor tér) - Régi Városháza – Csonkatemplom – Vármegyeháza– Szent Anna Székesegyház

A keresztút stációit az alábbi egyházak fogadják örökbe:
Hajdúdorogi Főegyházmegye – Tiszántúli Református Egyházkerület – Debreceni Baptista Gyülekezet – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye – Debreceni Evangélikus Egyházközség – Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség.

A keresztúti szolgálatra meghívott színművészek - kapcsolódva a Húsvéttól Szentivánéjig tartó 10. Színházi Olimpiához - a világtalálkozó kiemelt helyszíneinek - Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Veszprém - otthont adó városok színházaiból érkeznek.
Meghívásunk célja az országos összefogás fontosságának közvetítése és az olimpia üzenetének minél szélesebb körben történő népszerűsítése. Ez az üzenet a színházművészet és a szakrális ünnep összekapcsolásának adekvát jellegét még tovább erősíti, hiszen a 10. Színházi Olimpia jelképe nem más, mint a Bibliában is központi motívumként szereplő bárka. Az a bárka, amely a világi és az egyházi értelemben is az értékek megőrzésének és átmentésének szimbóluma.

 A Virágvasárnapi keresztúton szolgálatukkal közreműködnek:
• Fekete Károly püspök, Tiszántúli Református Egyházkerület
• Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Hajdúdorogi Főegyházmegye
• Palánki Ferenc megyéspüspök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
• Asztalos Richárd igazgatólelkész, Debreceni Evangélikus Egyházközség
• Kiss János lelkipásztor, Debreceni Baptista Gyülekezet
• Krakomperger Zoltán általános helynök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
• Sipos Barnabás parókus, Debrecen Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség
• Szarka Gergely parókus, Debreceni Görögkatolikus Parókia
• Zsoldos Tibor lelkipásztor, Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség
• Agócs Judit színművész, Győri Nemzeti Színház
• Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész, Nemzeti Színház
• Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, Nemzeti Színház
• Dánielfy Gergely színész, énekes
• Kulcsár-Székely Attila színművész, Veszprémi Petőfi Színház
• Lajos András színművész, Miskolci Nemzeti Színház
• Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, Csokonai Színház

16.30 órától a Szent Anna Székesegyházban G. Rossini Stabat Mater című műve szólal meg a Csokonai Színház Énekkarának előadásában, Ács János karmester vezényletével.
Szólót énekelnek:
Rendes Ágnes – szoprán
Janovicz Zsófia – mezzo
Kovács Gábor – tenor
Donkó Imre – basszbariton
Zongorán közreműködik: Gyülvészi Péter
Vezényel: Ács János

18 órától Zenés istentisztelet – Dominica Palmarum a Debreceni

Református Nagytemplomban
Igét hirdet Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt tábori lelkész;
Közreműködnek: a Debrecen
Helyőrségi Zenekar és a Honvéd Férfikar;
A Honvéd Férfikar karigazgatója: Riederauer Richárd
Vezényel: Pál István őrnagy, karmester

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére