Jelenlegi hely

Virágudvar

Időpont: 2020. augusztus 15. szombat 16.00 óra 
Helyszín: Ifjúsági Ház, Debrecen, Simonffy u. 21.

A délután folyamán a Galéria21 kiállítótérben kiállítás megnyitóval veszi kezdetét a Virágudvar. Azt követően a szabadtéri színpadon néptánc és népzenei produkciók, valamint könnyűzenei és modern tánc előadások szórakoztatják az érdeklődőket. Az udvaron kézműves foglalkozással, népi játszótérrel várjuk a kicsiket és nagyokat. A mesterségek udvarában bepillanthatunk a fafaragás, a fazekasság és a kosárfonás rejtelmeibe. Este a Rocksuli MagyaRock koncertjét követően tűzzsonglőrök produkciójával zárul a Virágudvar.

Galéria:
Kiállítás megnyitó - Virágom, virágom kiállítás (16.00.)
Mesesarok

Színpad: (16.30-22.00.)
Feeling Tánc és Mazsorett Együttes
(a Piac u. Simonffy u. találkozásánál kezd, onnan vonul az Ifiház udvarára)
Nailah Hastánc Stúdió
LESZ Dance Tánc- és Sport Egyesület
Pozitív Centrum
Debreceni Hajdú Táncegyüttes (gyermek csoport)
Debreceni Hajdú Táncegyüttes (felnőtt csoport)
Hajdúsági Népzenei Együttes
Rocksuli: MagyaRock koncert
Sárkánylányok Tűzzsonglőr Csapat

Udvar: (16.00-20.00.)
népi játékok
kézműves foglalkozások
arcfestés
lufihajtogatás

Mesterségek Udvara:
Szarvas János (fafaragó)
Magyar Zita (fazekas- keramikus)
Baji Imre (kosárfonó)
Terdik Angéla (keramikus)

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére