Jelenlegi hely

Vezetett séták a Turizmus Világnapján

Időpont: 2023. szeptember 27 és 28. szerda és csütörtök 15:00 és 17:00 órakor
Helyszín: Tourinform-iroda (Debrecen, Piac utca 20.) 

 

A Turizmus Világnapja alkalmából a VisitDebrecen rendhagyó élménysétákkal várja az érdeklődőket, akiknek egyedülálló vezetett séta keretében mutatják be a város kevésbé ismert, ám annál érdekesebb látnivalóit, történeteit.

A történelmi belváros jól ismert utcáin, terein és épületei között barangolva a résztvevők megtudhatják többek között, hogy kik voltak a cívisek, felfedezhetik a Piac utcát szegélyező patinás kereskedőházak és századfordulós paloták titkait, érdekességeket tudhatnak meg a közelmúltban készült falfestményekről, de arra is választ kaphatnak, hogyan védte meg magát az évszázadok alatt a település városfal nélkül vagy hogy pontosan hol állt és mi célt szolgált a „Nagy-híd” ebben a folyó nélküli városban.

A séta végén az érintett látnivalókat madártávlatból is megcsodálhatják majd az érdeklődők, hiszen lehetőségük lesz a Református Kistemplom 300 év után nemrég megnyitott tűztornyát megmászni és a magasból gyönyörködni a városi panorámában.

A Turizmus Világnapjához a Modem is csatlakozik, szeptember 27-én 17 órától ingyenes tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket Eszterházy Marcell Timelines című kiállításán. A művész munkáinak fókuszában az Esterházy-család történetének feldolgozása áll, amely sok szálon összekapcsolódik a magyar és az európai történelemmel. A Modemben látható alkotásokban jellemzően a családi és talált archív anyagok jelennek meg, a művész azokat értelmezi újra egymás mellé helyezve a nagy történelmi narratívákat és a személyes családi történeteket. A tárlatvezetésen részvevők számára a belépés ingyenes.

A Turizmus Világnapja programjai:

Szeptember 27., szerda

15:00-16:30 Magyar nyelvű élményséta a belvárosban

17:00-18:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés Eszterházy Marcell Timelines című kiállításán a Modemben

Szeptember 28., csütörtök

17:00-18:30 Angol nyelvű élményséta a belvárosban

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére