Jelenlegi hely

Vendégbabák gyászfeldolgozó csoport indul

Időpont: 2023. március 9. csütörtök 18.00-20.00
Helyszín: Debrecen (egyeztetés alatt)

Elveszítetted a kisbabádat. Odabent mérhetetlen szomorúság és düh tombol. Tehetetlennek és magányosnak érzed magad, igazán talán senki nem ért meg. 

Szeretettel várunk márciusban induló sorstárs közösségen alapuló csoportunkba, ha magzati korban vagy a születés körüli időszakban veszítetted el gyermekedet.

Ebben a fájdalmas időszakban egy támogató, elfogadáson és kölcsönös tiszteleten alapuló közösségbe invitálunk, aminek megtartó ereje segíthet enyhíteni a veszteséged fájdalmát. Ahogy a csoportban fokozatosan megismerjük egymást, a sorstársak között lehetőséged nyílik megosztani érzéseidet, gondolataidat, kérdéseidet, az új élethelyzet nehézségeit, bizonytalanságait. Meghallgatva mások történetét megérezheted, hogy nem vagy egyedül, erőt kaphatsz és adhatsz te magad is.

Ha úgy érzed együtt könnyebb lenne előre lépni, szeretettel várjuk jelentkezésed az alábbi linken: https://forms.gle/AMNQjdZND1phuTWW8

Helyszín: Debrecen (egyeztetés alatt)

Első alkalom: 2023. március 9., 18:00-20:00
Ezt követően kéthetente csütörtökönként találkozunk, összesen 10 alkalommal.

További tervezett időpontok: 2023. március 23., április 06., április 20., május 04., május 18., június 01., június 15., június 29., július 13.

Részvételi díj: 4000 Ft/fő/alkalom

Létszám: minimum 4, maximum 8 fő

A csoport a második alkalom végéig nyitott, eddig van lehetőség csatlakozni. Ha bizonytalan vagy, gyere el az első alkalomra, próbáld ki és elég ezután döntened a csatlakozásról. A meglévő tagok részvételére a folyamat végéig számítunk.

Jelentkezés az alábbi linkre kattintva: https://forms.gle/AMNQjdZND1phuTWW8

A csoportot kíséri:

Császiné Széles Éva – tanácsadó szakpszichológus (krízistanácsadó), coach, gyászcsoportvezető

M. Rácz Beatrix – tanácsadó szakpszichológus jelölt, gyásztanácsadó, gyászcsoportvezető,

További információ:
gyaszcsoportdebrecen@gmail.com
06 30 562 1722
06 30 350 6674

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére