Jelenlegi hely

Varázsfuvola

Időpont: 2026. január 27. kedd 19:00 órakor
Helyszín: Egyetemi Templom (Debrecen, Egyetem tér 2.)

 

Műsor: Mozart: A Varázsfuvola, K. 620 (eredeti változat vonószenekarra Mozart korából)
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok
Csellón közreműködik: Bényi Tibor
Jegyár: 2700 Ft
 
A Varázsfuvola valószínűleg Wolfgang Amadeus Mozart legismertebb és legnépszerűbb operája. Az 1791-ben keletkezett, és a bécsi Theater an der Wien színpadán bemutatott darab műfaját leginkább német nyelvű daljátékként (Singspiel) határozhatnánk meg, amely ötvözi a zárt számokat (áriák, duettek, együttesek, kórusok) és a prózai dialógusokat. Fontos debreceni vonatkozása is van Mozart remekének, hiszen az Emmanuel Schikaneder által írt szövegkönyvet elsőként Csokonai és kollégiumi diákjai ültették át magyar nyelvre. A 18–19. század fordulóján az opera népszerűsége miatt számos hangszeres átirat is készült. Ezek az átiratok lehetővé tették, hogy a művet olyan helyeken is előadják, ahol nem állt rendelkezésre színház vagy megfelelő létszámú zenekar, például szalonokban, nemesi udvarokban vagy a polgári otthonokban szokásos házimuzsikálás keretében. A vonós változatot megjelentető Sieber père & fils párizsi zeneműkiadó kifejezetten német és osztrák repertoárt terjesztett. Sieber korán kezdett Mozart-műveket is kiadni, így nem meglepő, hogy A Varázsfuvola (Flûte enchantée) anyaga is megjelent kínálatában. A Kodály Filharmonikusok hangversenyén megszólaló verzió a Sieber-féle átiratra és az eredeti partitúrára támaszkodik, ezekből alakította ki Bényi Tibor az elhangzó anyagot. Ez nem pusztán egyszerű kivonata Mozart operájának, mert a hangszerelés kreatív megoldásai révén önálló művészi értékkel bír. Az énekhangok, valamint a fúvós hangszerek hiányát nem veszteségként éli meg a hallgató, mert helyette a mozarti zene újabb dimenzióit tapasztalhatja meg. Instrumentális alakban jelennek meg előttünk a darab szereplői, köztük Sarastro, az Éj királynője, Tamino és Papageno, de nem vesznek el a jó és rossz harcát, a tudás, a szeretet és az erkölcsi tisztaság diadalát megjelenítő eszmei vonatkozások sem. Biztosra vehető, hogy különös zenei csemegét élvez majd a debreceni közönség ezen az estén.

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére