Jelenlegi hely

Vadvilág Világnapja a Debreceni Állatkertben

Időpont: 2022. március 3., csütörtök 9.00-16.00
Helyszín: Debreceni Állatkert (Debrecen, Ady Endre út 1.)

2013. március 3-án, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) elfogadásának 40. évfordulóján az ENSZ Közgyűlése azt a döntést hozta, hogy új jeles világnappal egészíti ki a természetvédelem kalendáriumát. A Vadvilág Világnapja azóta is piros betűvel szerepel minden természetbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő növény- és állatvilág sokszínűségére, a természeti értékek gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékeire, valamint ebből fakadóan fokozott védelmének fontosságára. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) fenyegetett állat- és növényfajokat tartalmazó Vörös Listáján jelenleg 8400 faj minősül súlyosan veszélyeztetettnek, míg további csaknem 30.000 esik a veszélyeztetett vagy sebezhető kategóriák valamelyikébe elsősorban az emberi tevékenység miatti élőhelypusztulás, az invazív fajok megjelenése és az illegális kereskedelem következtében.

A 200 állatfaj mintegy 900 egyedének, továbbá 650 hazai és egzotikus növénytaxonnak otthont adó állatkertünk e jeles nap alkalmából a látványetetések mellett tematikus programokkal vár majd Benneteket jövő csütörtökön. 10:00-tól 12:00-ig a TapiZOO elnevezésű játékos ismeretterjesztő foglalkozás keretében testközelből is megismerkedhettek a néhai lakók reliktumaival a Gibbonházban, 14:00-tól pedig a részvételünkkel zajló csaknem 30 európai fajmegőrzési tenyészprogramot, többek között a fehérkezű gibbonok, vörös pandák, recés zsiráfok és kardszarvú antilopok megmentéséért folyó szakmai munkát mutatjuk be a főbejárattól induló szakvezetésünkön.

Állatkerti belépővel valamennyi programelem díjmentes.

Állatok akcióban:

  • 09:30 Nílusi vízilovak reggelije
  • 10:00 Kapucinusmajmok falatozása
  • 10:00 Kis pandák csemegézése
  • 10:30 Ormányos medvék gyûjtögetõ körútja
  • 10:45 Marabuk hallakomája
  • 11:00 Fehérkezû gibbonok bõségtálja
  • 11:00 Szurikáták játékos gyûjtögetése
  • 11:30 Kétujjú lajhárok és nagy szõröstatuk ebédje
  • 13:15 Jávai lövõhalak vadászata
  • 13:30 Ázsiai oroszlánok portyája
  • 14:00 Forrong a pirájaakvárium
  • 14:30 Pápaszemes pingvinek zsúrja
  • 15:30 Recés zsiráfok uzsonnája

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére