Jelenlegi hely

Vadvilág Világnapja

Időpont: 2025. március 1-3. szombat-hétfő 10.00 órakor
Helyszín: Zoo Debrecen (Debrecen, Ady Endre út 1.)

Március 3-a több mint egy évtizede a Vadvilág Világnapja, amely a természetvédelem kiemelt eseményeként hívja fel a figyelmet az élővilág sokszínűségére, felbecsülhetetlen értékére, valamint a fenyegető veszélyekre és a védelmük sürgető fontosságára. 1973. március 3-án fogadták el a CITES-t, a veszélyeztetett vadon élő állatok és növények nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt, majd 2013-ban az ENSZ Közgyűlése úgy határozott, hogy ezen évfordulót a természetvédelem egyik jeles napjává nyilvánítja. Az ünnep alkalmából március 1. és 3. között interaktív programokkal és az öt kontinens élővilágának izgalmas bemutatásával várunk titeket!

Programok:

Március 1-2. szombat – vasárnap

-Állatkerti szafari: Vegyetek fel a pénztárból egy szafari térképet, és pipáljátok ki mely állatokkal sikerült találkozzatok a 10 állomásos szafaritok alatt!
-Szakvezetések: 10:00 és 13:00-kor induló vezetett séta az állatkertben (általános tematikában)

Helyszín: Gibbon ház

-Kézműves kuckó: Nem csak azon családok vehetnek részt, akik a szafaris feladatlapot végzik. 

Helyszín: Zoo Kuckó

-Matatópont: Gyere és fedezd fel a Zoo-kuckót, ahol a legkisebbek is játékos formában ismerkedhetnek meg a természet érdekességeivel! Itt különböző anyagokat helyeztünk el, amelyek izgalmasan stimulálják az érzékszerveket.
-Szagold meg a szénát és a szalmát! Kitalálod, melyiket mire használjuk?
-Tapogasd meg a szemestakarmányokat! Nyugodtan túrj bele, hiszen az apró kezek számára ez az igazi élmény! 
Év fajai – állandó kiállítás:
• Az Év Gombája: Sárga gévagomba
• Az Év Fája: Korai juhar
• Az Év Rovara: Sávos szitakötő
• Az Év Madara: Böjti réce
• Az Év Hala: Kurta baing
• Az Év Kétéltűje: A sárgahasú unka
• Az Év Lepkéje: A pókhálós lepke
• Az Év Vadvirága: A mocsári nőszőfű
• Az Év Gyógynövénye: A páfrányfenyő
• Az Év Emlőse: A magyar szöcskeegér

Március 3. - hétfő

Előre bejelentkezés mellett ingyenesen biztosítunk szakvezetést a csoportok számára általuk választott tematikával 10:00-15:00 óra között.

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére