Jelenlegi hely

Toronynyitó Minifesztivál a Kistemplomban

Időpont: 2023. május 27. szombat 10:00-23:45
Helyszín:
 Debreceni Csonkatemplom - Kistemplom

 

Új turisztikai attrakció vár Debrecen szívében,különleges perspektívából láthatjuk városunkat

Hosszú várakozás után a Pünkösd előtti szombaton végre megnyitja kapuit a nagyközönség számára Debrecen belvárosának egyik ékköve, a Református Kistemplom (Csonkatemplom) tornya. A közel 300 éve épített, mára bástyaszerű kiképzéssel átalakított toronyból csodálatos panoráma nyílik a cívisvárosra és környékére. Az 1727-ben megmagasított és tűzfigyelő szobával bővített torony tűzőr funkciójának elvesztése után kizárólag harangtoronyként üzemelt és nem volt látogatható.

A templom külső és belső felújítását követően most először nyílik lehetőség megcsodálni a többszáz éves falépcsőket és a középkori várak hangulatát idéző harangtornyot, a korhű berendezéssel ellátott tűzőr szobát, az 1931-ben készített, eredeti állapotában megmaradt óraszerkezetet és a semmi máshoz nem fogható kilátást a Csonkatemplom tetejéről.

A toronynyitás alkalmából május 27-én, szombaton fesztiválnapot rendezünk, melyen 10 órától színes programokkal, folyamatosan induló toronytúrákkal, vezetett templomtörténeti sétákkal, rézfúvós és orgonazenével, előadásokkal várjuk az érdeklődőket, a Révész téren egész napos kézműves bazár, hagyományos ízek sátra kap helyet, valamint izgalmas városi sétákra invitáljuk a látogatókat.

Programok:

Templomtörténeti séták és toronytúrák vezetéssel egész nap.

10:00 Ünnepi toronyzene és megnyitó
- Zsoldos Tibor a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztora
- Pósán László Országgyűlési képviselő
- Orosz Ibolya Aurélia Önkormányzati képviselő
- Deák Attila a Tiszántúli Református Egyházkerület fejlesztési csoportvezetője
- Baráth Béla Levente a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora
Közreműködik a Kharis Brass Rézfúvósegyüttes

11:00 A kistemplomi orgona születése
- Szakács György református lelkipásztor előadása

12:00 Déli orgonamuzsika
- Sárosi Dániel orgonaművész
Közreműködik ifj. Barra Ákos hegedűművész és a Kharis Brass Rézfúvósegyüttes

14:00 A régi Debrecen temploma – a Kistemplom építés- és gyülekezettörténete
- Veress Dániel kultúrtörténész előadása

16:00 A Kistemplom kincsei
- P. Szalay Emőke muzeológus előadása

18:00 Esti toronyzene
Közreműködik a Kharis Brass Rézfúvósegyüttes

20:00 Éjszakai toronytúrák vezetéssel

Kedvezményes jegyárak:
Felnőtt napijegy – 1000 Ft
Diák, nyugdíjas napijegy – 500 Ft

Kapcsolódó programok:
- 10 órától Kézműves bazár és Hagyományos ízek sátra a Révész téren
- 13.00 és 17.00 órától Ízelítő az Alföldi "Szellemes" Városjárásból
- 15.00 és 18.00 órától "Így éltek ők" - belvárosi séták a Kistemplomtól

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére