Jelenlegi hely

Törőcsik Mari – Képek, Szerepek, Történetek – Ingyenes Tárlatvezetések

Időpont: 2022. október 21. - november 10., különböző időpontokban az előadások előtt
Helyszín:
 Debrecen, Csokonai Fórum (4024 Debrecen Csapó utca 30.)

 

Ingyenes tárlatvezetésekkel látható „Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom” című kiállítás

A 2021-ben elhunyt színészlegenda, Törőcsik Mari színpadi alakításainak fotóiból látható kiállítás a budapesti Nemzeti Színházból érkezett a MagdaFesztre. A tárlathoz októberben és novemberben vezetések is kapcsolódnak.
Kornya István, a Nemzeti Színház főszerkesztője, a kiállítás kurátora mesél a képekhez kapcsolódó történetekről, érdekességekről, személyes találkozásokról, a színész és a szerep viszonyáról. Máthé András, a Csokonai Színház fotográfusa a fotós szemével beszél a Törőcsik-képekről, és avatja be az érdeklődőket a színházi fotózás kulisszatitkaiba.

Az tárlatvezetések időpontjai:

Kornya István tárlatvezetése:

  • a rövidebb, félórás tárlatvezetést az október 21-ei Játék a kastélyban című előadás előtt tartja 18 óra 30 perctől; és november 8-án kedden 18.30-kor a Für Elise című előadás előtt
  • egyórás tárlatvezetést pedig október 22-én szombaton 16 órától; november 3-án csütörtökön 17 órakor (egyórás)

Máthé András fotóművész tárlatvezetése:

  • október 26-án (szerdán) a Balfácánt vacsorára című előadás előtt 18 óra 30 perctől várja az érdeklődőket, a hosszabb tárlatvezetésre pedig október 29-én szombaton 16 órától.
  • Novemberben: november 10-én 18.30 -kor A Pál utcai fiúk című előadás előtt (félórás), illetve november 5-én 16 órakor (egyórás).

Az események ingyenesek.

 

Forrás: csokonaiszinhaz.hu

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére