Jelenlegi hely

Tim Robbins: Topsy Turvy – Ramazuri

Időpont: 2024. szeptember 18. és 19. szerda 19.00 órakor
Helyszín: Csokonai Nemzeti Színház (Debrecen, Kossuth u. 10.)

Az előadást eredeti, angol nyelven játsszuk, magyar nyelven feliratozva, a beszélgetést pedig tolmács segíti.

A klasszikus görög színház és egy harsány vaudeville előadás keresztmetszetében született meg az Actor’s Gang különleges előadása, a Topsy Turvy – Ramazuri. A történet középpontjában egy görög kórus áll, akiknek szembe kell nézniük egy titokzatos betegséggel, amely a társaság egységét fenyegeti. Kétségeik közepette az istenekhez fordulnak segítségért, hogy visszaállíthassák a harmóniát és újra együtt dalolhassanak.

A kaotikus események folyamában a legkülönösebb mennyei alakok bukkanak fel: Bacchus és Cupidó las vegasi másai, Koatlikve azték istennő, Júda fia Onán sőt, Dionüszosz és Aphrodité is. Az istenek mellett mágusok, hipnotizőrök, egy akrobata főemlős és Distracto, a ceremóniamester is tiszteletüket teszik. A darabban központi szerepet játszik a zene – hat Tim Robbins által szerzett dallam csendül fel az előadásban, amelyeket a zenekar és a színészi gárda szólaltatnak meg.

A Topsy Turvy – Ramazuri az elmúlt évek zavaros és az egész világot befolyásoló történései elé állít tükröt és próbálja feldolgozni a látottakat. Istenek és halandók egyaránt felszólalnak ebben a fergeteges és hasítóan kortárs alkotásban.

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére