Jelenlegi hely

Templomtúra

Időpont: 2024. március 23. szombat 10,00 órakor 
Helyszín: Gyülekező a Debreceni Református Kollégium előtt (Debrecen, Kálvin tér 16.)

 

Két helyszínen szerveznek templomtúrát március 23-án, szombaton 10 órától. A Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében a Debreceni Református Kollégiumot és a Debreceni Református Kistemplomot  járhatják be az érdeklődők.

A részvétel regisztrációhoz kötött, a teljes árú részvételi díj 2400 forint; a diák és nyugdíjas jegy ára 1300 forint.

Regisztrálni a turizmus@ttre.hu címen lehet, a jegyet a Debreceni Református Kollégium Múzeumának pénztárában tudják megvenni a résztvevők a program előtt személyesen.

A túra programja:

  • 10.00 Gyülekező a Debreceni Református Kollégium előtt (4026, Debrecen, Kálvin tér 16.)
  • 10.00 A program technika részleteinek ismertetése, helytörténeti bevezető, majd a Kollégium múzeumának megtekintése (Műemlékkönyvtár, Oratórium- nemzeti emlékhely, "Bölcsőtől a koporsóig" egyházművészeti kiállítás)
  • 11.30 Debreceni Református Kistemplom megtekintése toronytúrával
  • 12.30 program vége

Idegenvezető: Herczeg Zsuzsa.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére