Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Értéktár Bizottság, a Demki Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, a Déri Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt a debreceni mézeskalácsosság történetét és jelenét bemutató kiállítás megtekintésére
A kiállítást megnyitotta:
Papp László, Debrecen város polgármestere
Köszöntőt mond:
Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke
Puskás István, Debrecen város alpolgármestere
Bemutatót tartanak:
Radics László mézeskalácsos népi iparművész, a Népművészet Mestere
Radics Zoltán mézeskalács-készítő
Közreműködik: Dávid Roland, a Virtuózok V4+ Szlovénia magyarországi győztese
A kiállítást rendezte: Mátrai-Nagy Andrea Bíborka etnográfus
A kiállítás 2023. április 16-áig tekinthető meg az Új Városháza nyitva tartási idejében.
A debreceni mézeskalácsosság
A mézeskalács készítésének hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen már a görögök és a rómaiak is készítettek ünnepi alkalmakra mézeslepényt.
A hazai mézeskalácsos céhek a 17. század elejétől német hatásra jöttek létre. Debrecen városa, ahol 1713-ban alakult meg a céh, mindig is jelentős központja volt a magyarországi mézeskalácsosságnak, melyhez a kiváló minőségű lisztet a helyi fejlett malomipar biztosította.
A debreceni mézeskalácsosok háromféle tésztát készítettek: mézes, barna és cukrostésztát.
A mézestészta – az úgynevezett „debreceni” – készítésének fő jellegzetessége, hogy nem főzik fel hozzá a mézet, felületén díszesen faragott faformákkal, ütőfákkal alakítják ki a díszítményt, sütése pedig nagykemencében történik.
Az ütőfákat – amelyeket változatos ábrázolással láttak el – maguk a mézeskalácsos mesterek, vagy ügyes kezű fafaragók készítették. A debreceni mézeskalácsok legismertebb formája a debreceni tányér volt, amely ennek az országszerte elterjedt alapformának a legdíszesebb változata, s legtöbbször virágmintával készült.
A másik legismertebb forma a debreceni szív volt, amelyből készítettek ütőfás és – a XX. századtól – pirossal színezett, tükrös változatot is. Emellett a pólyás csecsemőt ábrázoló báb, a huszár és a kard voltak a legkedveltebb formák, amelyekből szintén készítettek pirossal díszített változatokat is.
A debreceni mézeskalácsosság formakincse eltér a Dunántúlon ugyancsak ismert és kedvelt mesterség formakincsétől, jellegzetesen magyarnak tekinthető.
