Jelenlegi hely

A színek megnyilatkozásai címmel kiállítás a Vojtinában

Időpont: 2023. december 2. - 2024. január 28. 
Helyszín: Vojtina Bábszínház (Debrecen, Kálvin tér 13.)

 

A bábszínház 2023-24-es évadának tárlatai képzőművészeti kísérletek az anyagokkal, a színekkel és a felületekkel. Mindennel, ami a bábszínpadon életre kelhet. A tárlatok elsődleges célja, hogy empirikus módon keltse fel a gyerekek figyelmét a bábos univerzum mérhetetlen szabadságára.

Az idei kiállítás-sorozat második epizódjaA színek megnyilatkozásai december elsején nyitotta meg kapuit a Vojtina Bábszínház Kálvin téri kiállítóterében. Láposi Terka kurátor, a Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője megnyitó beszédében úgy fogalmazott, a bábművészet eszközeivel igyekeznek bemutatni a színek kifejezési lehetőségeit, mert a bábművészet eszköztára végtelen határokra nyílt az elmúlt 25-30 évben. Csepeli György szociálpszichológus munkáira hivatkozva hozzátette : A színek expresszív kifejezőereje évszázadok, évezredek óta meghatározza az ember életét. E kettő együtt a gyermeki világban tud kiteljesedni, akik életkoruknál fogva most csodálkoznak rá a világ szépségére, mert az élet összes értéke közül a legkülönlegesebb a szépség.

A színek megnyilatkozásai arra is rámutat, hogy a kifejezés egyik legfőbb hordozója a szín. A színek erőhatást jelentenek, amelyek elválaszthatatlanok a formáktól, a tértől. Saját dimenzióik, sugárzó erőik vannak. A villám és a mennydörgés megrémít, a szivárvány, az északi fény színei megnyugtatnak, lecsendesítenek, felemelik lelkünket. Milyen színű a pompa, a hatalom, a harag, a düh, a közömbösség, a nyugalom, az örömteliség? A kiállításon ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat.

A színek megnyilatkozásai 2023. december 2. és 2024. január 28. között látogatható.

Helyszín: Vojtina Bábszínház, Kiállítótér

Debrecen, Kálvin tér 13.

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére