Jelenlegi hely

Sasnap Hortobágy-halastón

Időpont: 2025. március 2. vasárnap 10:00 órakor 
Helyszín: Hortobágy-Halastó (Halastavi tanösvény)

 

A Hortobágyi Sasnapon délelőtti sasles túrára várjuk az érdeklődőket.
A fokozottan védett rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb nálunk fészkelő ragadozó madár. A szárnyak fesztávolsága meghaladhatja a 2 métert és a tojó súlya elérheti a 4-5 kg-ot. A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára is, így télen a hazai fészkelő állomány feldúsul északról, északkeletről érkező telelő példányokkal. Jellemzően vizes élőhelyek közelében tartózkodnak legszívesebben, megfigyelni őket is itt van a legnagyobb esély, de gyakran láthatók a rövidfüvű szikes pusztán is.

Egy gyalogtúra révén eljuthatunk olyan helyekre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben. Állványos távcsővel kis szerencsével megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre viselkedésükbe, táplálkozási szokásaikba is.

Mindamellett természetesen a halastavak élővilágával is megismerkedhetnek a kilátogatók.

Időjárásnak megfelelő öltözet, vízálló cipő, kézitávcső ajánlott.

Helyszín: Hortobágy-Halastó
Időpont: 2025. március 2. (vasárnap) 10.00
Találkozás: 9.50 óra; Halászbárka Halastavi Fogadóközpont parkolója, Hortobágy-Halastó
Program időtartama: 10.00-13.30
Táv: kb. 6 km
Árak: Felnőtt: 4500 Ft/fő, Gyerek/diák/nyugdíjas: 3500 Ft/fő, Családi: 8500 Ft/család (2 felnőtt, 1 vagy 2 gyerek) A program díja kizárólag készpénzben fizethető. Kérjük, hogy fizetéskor a pontos összeget készítsék elő! A program ára tartalmazza a belépőkártya árát a Hortobágy-halastavi tanösvényre, valamint a szakvezetés díját.

A túra időjárásfüggő és minimum 5 fő esetén indul. Amennyiben mégsem tudnak részt venni a programon, kérjük jelezzék azt Nekünk!

A túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, melynek határideje: 2025. március 1. (szombat) 16.00 óra.

Információ, előzetes bejelentkezés
Koczka András szakvezető HNPI
Tel.: 30/515-3463

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére