Jelenlegi hely

Past and future karneváli kerékpáros városnézés

Időpont: 2025. augusztus 18. hétfő 16:00 órakor 
Találkozó helye: Református Nagytemplom melletti üvegpiramis

 

Szeretettel várunk egy rendhagyó kerékpáros túrára, melyen megismerheted a Debreceni Virágkarnevál helytörténeti érdekességeit, a város jelentős természeti értékeit, és bepillanthatsz a Virágkarnevál kulisszái mögé! 

Az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb fesztiválját, a Debreceni Virágkarnevált 1966-ban rendezték meg először, története azonban jóval korábbra, az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Ha szeretnéd megismerni a virágkarnevál több mint százéves történetét, érdekel Debrecen természettudományos és botanikai öröksége, kíváncsi vagy a város legszebb fáira, zöld övezetire, és szeretnél választ kapni arra, hogy hol, miből és hogyan készülnek a virágkocsik, pattanj bringára és tekerd körbe velünk a virágok városát, Debrecent! 

A túra végén lesz lehetőség megnézni a virágkocsik készítésének utolsó simításait is.

A szakvezetést Erdei Nóra idegenvezető és Kövér László egyetemi adjunktus, a Zöld Munkacsoport tagja tartja.

Részvételi feltételek: A részvétel INGYENES, de a korlátozott létszám miatt regisztrációhoz kötött! Jelentkezni az exploredebrecen@gmail.com e-mail címen lehet.
Időpont: 2025. augusztus 18. (hétfő) 16:00
Időtartam: 2 óra
Találkozó helye: Református Nagytemplom melletti üvegpiramis

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére