Jelenlegi hely

Pannon Várszínház - HAIR

Időpont: 2020. augusztus 4. kedd 20 óra
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Szabadtéri Színpad

A hippikorszak legendás passiójátékaként is emlegetett amerikai rockmusical örökzöld dallamai a Pannon Várszínház különleges, szellemi kalandokra is csábító, élőzenekaros produkciójában, az Oscar-díjas filmváltozat magyarországi bemutatásának 40 éves jubileumán a Nagyerdő fái között először csendülnek fel!

Főhősünk, Claude Bukowski, egy kivándorolt család sarja behívót kap. Katonának kell állni, háborúba kell menni egy soknemzetiségű Közép-Európából a soknemzetiségű Amerikába sodródó fiatalembernek. New Yorkban egy szabadságvágyát sokféleképp megfogalmazó, identitását kereső fiatal társaságba csöppen. A Berger vezette csapat a bevonulás előtt elégeti behívóját és ezt várják Claude-tól is. Lázadnak és szenvednek tőle – önazonosságukat keresik, közüket saját hazájukhoz.

Tréfák, bulik, szerelem és barátság kísérik hőseink útját a megdöbbentő végkifejletig, miközben emblematikussá nemesült, világhírű dalok szólalnak meg élőzenei kísérettel, Likó Marcell és Marton Lívia új dalszöveg-fordításaival, valamint Vándorfi László új magyar szövegkönyv-változatával és rendezésében.

„Vándorfi László rendezésével a rajongott musical … az új jelentéstartalmaknak köszönhetően… közelebb került hozzánk is: a magyarokhoz, a fiatalokhoz. Eközben zsenialitásával és bravúrosan átadott mélyebb vonatkozásaival tiszteleg az eredeti musical előtt. Az előadás értékmegőrzés és alkotás egészséges egyvelege.” – Várpalotai Hírek

Rendező: Vándorfi László



 


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére