Jelenlegi hely

Nagy Bogi a Debreceni Virágkarneválon!

Időpont: 2026. augusztus 22., szombat 20:00 órakor  
Helyszín: Debrecen, Kossuth tér

Bogi Fonogram díjas énekesnő, dalszerző és szövegíró 2022 óta aktív zenekarával, akikkel az önálló klubturnék és fesztiválfellépések mellett már a Papp László Sportarénában és a Budapest Parkban is színpadra álltak.

Első nagyobb sikere a Félek című dalhoz köthető, amelynek dalszerzője és szövegírója is maga az előadó. 2024-ben jelent meg első nagylemeze, a Rendetlenség Remekműve, majd 2025-ben a Rossz Éjszakák kislemez, amelyből live session felvétel is készült.

Második nagylemeze, a Hűtlen Délibáb 2026 februárjában jelent meg, fókuszában az önkeresés, a lezárások, a családi kötelékek és az emberi kapcsolatok állnak. A lemez egy hónap alatt aranyalbum lett, a Jól leszek újra című dal pedig háromszoros platina kislemez.

Nagy Bogi számára fontos a női előadók közötti összefogás is, amely az új album közreműködéseiben is hangsúlyosan megjelenik.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére