Jelenlegi hely

MÓRÉ MIHÁLY grafikusművész centenáriumi emlékkiállítása

Időpont: 2024. május 9-30
Helyszín: Új Városháza Galéria (Debrecen, Kálvin tér 11.)

 

Megnyitó: 2024. május 9., 15 óra

Köszöntőt mond: Dr. Puskás István, Debrecen város alpolgármestere
A kiállítást megnyitja: Kovács Edward, a MODEM kurátorasszisztense.

Idén lenne 100 éves a Debrecenben született grafikusművész.
Sokan vannak a városban, akik ma is őrzik az emlékét, nem felejtik jellegzetes karakterét.

Milyen örökséget hagyott az utókorra?
Lendületes rajzokat, az ember- és jellemábrázolás művészetét.

Öntörvényű alkotó volt, aki a Képzőművészeti Főiskolán tanult 1949-1953 között kitűnő mesterektől, mint Fónyi Géza, Konecsni György, Koffán Károly és Szőnyi István.
Művészeti alkatához Picasso és Matisse formavilága állt legközelebb. Portréi mellett több alkotását is a Hortobágy ihlette.

Kortársai 1955-től az 1997-ben bekövetkezett haláláig Debrecen képzőművészetének és közéletének egyik meghatározó alakjaként tartották számon.

Nyitva: 2024. május 9. 15–18 óra, május 10. 8–14 óra, a fesztiválzárást követően 2024. május 30-ig, hétköznap 8–16 óra

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére