Jelenlegi hely

Kultúr-Fröccs - június 19.

Időpont: 2021. június 19., szombat, 17.00 - 20.00
Helyszín: különböző debreceni belvárosi helyszíneken Piac utca, Csapó utca, Simonffy utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Kossuth tér

 

SZÓRAKOZTATÓ PROGRAMOK VÁRNAK KICSIKET ÉS NAGYOKAT EGYARÁNT A NEGYEDIK KULTÚR-FRÖCCS HÉTVÉGÉN

A Kultúr-Fröccs mostani hétvégéjén is rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciókat láthatnak az érdeklődők több műfajban, a belváros különböző helyszínein. A programsorozat célja, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében.

A kezdeményezésnek köszönhetően azt is megtapasztalhatják a debreceniek, hogy milyen sokszínű a kulturális életünk, amelynek nem csak a hivatásos, hanem az amatőr alkotók és közösségek is a részét képezik. A programsorozat - figyelemmel a járványhelyzet miatti korlátozásokra és előírásokra -, kis formációk fellépésével, színpad nélkül, kevés technikai háttérrel valósul meg.

A fellépők jelentkezését június 23-ig várják a civiskorzo.hu oldalon.

Június 18. péntek

· RITMICO Ütőegyüttes – Csapó utca, 17:00-18:00 óra

· Vojtina Bábszínház – Dósa Nádor tér, 17:30-19:10 óra

Ø 17:30-17:45 Gólyalábról minden jobban látszik!

Ø 17:45-18:00 Hóc-hóc-bohóc! Violetta és Rozalinda

Ø 18:00-18:25 Triciklis mesék 2. – Ördögi szépség

Ø 18:25-18:40 Hóc-hóc-bohóc! Attrakció

Ø 18:40-19:10 Resó zene-bona

· Valcer Táncstúdió – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 18:00-18:45 óra

· Egri borozó Borbarát Galéria, Adys diákok énekes műsora – Bajcsy-Zsilinszky utca, 19:00 óra

· Kangoo Jumps Debrecen csapata – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 19:00-19:45 óra

· Valcer Táncstúdió – Simonffy utca/Piac utca sarok, 19:00-19:40 óra

Június 19. szombat

· Nusi Bandája (népzene) – Csapó utca, 17:00-17:15 óra

· Magyar és külföldi filmzenék és világslágerek – Csapó utca, 16:00-18:00 óra

· Nusi Bandája (népzene) – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 17:30-17:45 óra

· Dance Universe TSE – Csapó utca, 18:00-18:30 óra

· Debreceni Majorette Együttes – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 18:00-18:15 óra

· Vojtina Bábszínház – Dósa Nádor tér, 17:30-19:45 óra

Ø 17:30-17:45 Gólyalábról minden jobban látszik!

Ø 17:45-18:15 Triciklis mesék 1. – Búsladarfi

Ø 18:15-18:25 Hóc-hóc-bohóc! Marionett

Ø 18:25-18:55 Latinamerikai dallamok Köllő Andival és Arany Zoltánnal

Ø 18:55-19:45 Pados mesék

· Debreceni Majorette Együttes – Csapó utca, 18:30 óra

· Rhythm and Shoes Dance Club – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 18:30-19:00

· Dance Universe TSE – Csapó utca, 18:45-19:15

· Blues From Hell – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 19:00 óra

· Debreceni Majorette Egyesület – Simonffy utca/Piac utca sarok, 19:00 óra

· Egri borozó Borbarát Galéria, Takács Dániel (Csokonai Színház) énekes-zenés műsora – Bajcsy-Zsilinszky utca, 19:00 óra

· Rhythm and Shoes Dance Club – Csapó utca, 19:30-20:00 óra

· Zumba Petrával – Csapó utca, 19:00 óra

· Dance Universe TSE – Simonffy utca/Piac utca sarok, 19:30-20:00 óra

Június 20. vasárnap

· Vojtina Bábszínház – Dósa Nádor tér, 17:30-19:15 óráig

Ø 17:30-18:05 Vásári attrakciók gólyalábról az Ort-Iki-vel

Ø 18:05-18:45 Triciklis mesék 3. Cirkusz Minimus!

Ø 18:45-19:25 Artúr cirkusza

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére