Jelenlegi hely

Kisvasutas Hétvége

Időpont: 2023. július 8 szombat 9:00 - július 9. vasárnap 18:00
Helyszín
: Zoo Debrecen

Július második szombatján ünnepeljük a Kisvasút napját, e hagyományt újragondolva és bővítve pedig idén július 8-án és 9-én egész napos korlátlan élmények mellett tematikus programokkal várunk titeket közreműködő partnereinkkel.

Jövő szombaton és vasárnap egyedülálló alkalom kínálkozik majd arra, hogy betekintsetek az alapításunk óta üzemelő Kisvasút gazdag múltjába az elmúlt hat és fél évtizedet felölelő történeti fotókiállítás keretében, de Baja Károly, Parkunk nyugalmazott műszaki vezetőjének képeslap-gyűjteményén keresztül az elmúlt évtizedekben működő összes kisvasútról is körképet kaphattok. Testvértalálkozó keretében kitelepülnek a Zsuzsi Erdei Vasút munkatársai, emellett terepasztal-kiállítást, mozdonymaketteket és vasutas relikviákat is megcsodálhattok a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület és a Kisvasút tavalyi mozdonyfelújítását végző Energoszerviz Kft. jóvoltából. A kisebbeket tematikus kézműves kuckó és erdőkerülő felfedező játék is várja, valamint természetesen a teljes vidámparki játékgép-kínálat rendelkezésetekre áll majd, varázskarszalaggal akár egész nap korlátlanul is!

Vidámparki belépővel vagy a fejenként 4900 Ft-os áron, akár online elővételben is megváltható varázskarszalaggal minden programelem díjmentes.

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére