Jelenlegi hely

Isten éltessen Zsuzsi 142! – születésnapi ünnepség és mozdonytalálkozó

Időpont: 2024. július 13. szombat 09.00 órakor
Találkozó: Zsuzsi Kisvasút (Debrecen, Ruyter utca 1.)

Idén július 13-án, szombaton várunk minden Zsuzsi barátot egy nagyszabású születésnapi ünnepségre, mely ezúttal is a kisvasút és a természet jegyében zajlik majd a Ruyter utcai kiinduló állomáson és Hármashegyalján. 

Az eredetileg a gúti erdőben kitermelt faanyag szállítására használt, ma már kizárólag kirándulóvonatként közlekedő Zsuzsi 2024-ben nemcsak a 142-ik születésnapját, hanem egy másik évfordulót is ünnepel: a Piroska névre keresztelt GEBUS elektromos-dízel tolatómozdonyunk idén 70 éves.  A meglévő géppark egyik gyöngyszemének számító dízelmozdony az egyedi piros színe mellett a működése terén is különlegességnek számít, Magyarországon csak ez az egy lelhető fel. 

A két évfordulót július 13-án, szombaton az utasokkal közösen ünnepeljük!  Az eseményen természetesen a születésnapos mozdony is látható lesz testközelből a flotta többi mozdonya mellett, de még számos érdekességgel és programmal várunk benneteket a Zsuzsi Ruyter utcai kiinduló állomásán, útközben és a végállomásnál, Hármashegyalján. 

 RÉSZLETES PROGRAM:
09:00 Ünnepélyes megnyitó, köszöntő beszédek, emléktábla avatás a Ruyter utca 1. szám alatti kiinduló állomáson
Közben:
 kisvasút-történeti kiállítás
 Gombák földjén – a Természettár kiállítása
 terepasztal bemutató
09:30 Vonat indulása Hármashegyaljára
10:20 Vonat érkezése Hármashegyaljára
10:30 Vezetett természetjáró túra Varga Edit természetpedagógiai szakvezetővel a Természet Házától
11:30 Interaktív tanulás és játék a Hortobágyi Madárkórház és Madárpark munkatársaival a Természet Házánál
12:30 Vonat visszaindulása Debrecenbe
13:30 Születésnapi torta felvágása a Ruyter utcai kiinduló állomáson

 RENDKÍVÜLI MENETREND JÚLIUS 13-ÁN:
Vonat indulása Hármashegyaljára: 09.30, 10.00, 14.00
Vonat visszaindulása Debrecenbe: 12.30, 14:00, 16.30

A 14 órakor Hármashegyaljáról visszainduló járat utasai rendhagyó mozdonytalálkozónak lehetnek tanúi Erdészlak megállóban, ahol két szerelvény találkozását, az úgynevezett „keresztet” figyelhetik majd meg a vonatból. is

Az esemény idején a Hármashegyi-büfé üzemel.

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére