Jelenlegi hely

Irány a Centrum Áruház!

Időpont: 2021. november 11. csütörtök; november 18. csütörtök, 18.00 - 19.00 órakor
Helyszín: Centrum Áruház (Debrecen, Piac utca 34-36.)

 

Irány a Centrum Áruház!
kiállítás, filmvetítés és épületbejárás a Piac utca 34-36-ban

Láttad már a régi Centrum Áruházat üresen? Most három alkalommal is lehetőséged lesz szakavatott vezetéssel bejárni a Mikolás Tibor által tervezett, legendás épületet.

Az egykor működő áruházban olyan titkokat fedezhetsz fel, amelyeket vezetőink kizárólag a szervezett bejárások alkalmával osztanak meg velünk. Az épületbejárás során egy kiállítást és filmet is láthatsz az építőművész életművéből.

Nyitott ház események

2021. november 3., szerda 18-19 óra

Házigazda: Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere és China Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara elnöke

Az est szakmai vezetője: Kovács Péter DLA egyetemi docens, Ybl-díjas építész

2021. november 11., csütörtök 18-19 óra

Az est szakmai vezetője: Gábor István, Debrecen város főépítésze

2021. november 18., csütörtök 18-19 óra
Az est szakmai vezetője: Dr. Berta Erzsébet nyugalmazott egyetemi adjunktus, a volt Debreceni Disputa építészeti rovatának szerkesztője

Te is legyél urbexes Debrecen belvárosában!

Szervezők: Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara; Debrecen Város Önkormányzata

Együttműködő partnerek: Cívis Ház Zrt.; MODEM

Fotó: Méliusz Juhász Péter Könyvtár - Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére