Jelenlegi hely

III. Szakmafesztivál

Időpont: 2024. június 1. szombat 10:00 órakor
Helyszín: Debrecen, Dósa nádor tér

 

Szakmabemutatók - Színpadi programok - Továbbtanulás - Karrier - Felnőttképzés - Képzőintézmények - Vállalatok -> Ez a Debreceni Szakmafesztivál.

Június 01-én ismét a szakmáktól lesz hangos a belváros, idén új helyszínen, a Dósa nádor téren várjuk a látogatókat több mint 50 kiállító képzési-és karrierajánlataival. Nem csak a továbbtanulás előtt álló fiatalokat és családjaikat várjuk a rendezvényre, hanem felnőttképzési kínálatunknak köszönhetően azokat a felnőtteket is, akik szívesen át-vagy továbbképeznék magukat, ezzel új lendületet adva karrierjüknek. 2 szakma és 1 szakképesítés díjmentesen megszerezhető, kortól függetlenül – megmutatjuk, milyen szakmákat kínálunk! A képzések iránt érdeklődők mellett az álláskeresőket is várják partnervállalataink, érdemes szemezgetni a vállalatok gyakornoki programjaiból és nyitott pozícióiból is.

2024-ben kiemelt partnerünk a DKV Zrt.

Egész nap vidám színpadi programmal, debreceni fiatalok előadásaival és vállalati bemutatkozókkal várunk mindenkit. A jó hangulatról Fazekas László, a Best FM műsorvezetője gondoskodik.

Programterv:

10:00 – Kapunyitás
11:00 – Ünnepélyes megnyitó
18:00 – Kapuzárás

Gyere töltsd velünk a napot és fedezd fel a szakmák világát!

A rendezvény látogatása ingyenes.

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére