Jelenlegi hely

Hol laknak a porcicák? – Mesefoglalkozás

Időpont: 2025. november 29. szombat 10:00 órakor
Helyszín: Debreceni Pagony (Debrecen, Batthyány utca 11.)

Te láttál már porcicákat? Vajon hogyan nézhetnek ki? Keressük meg őket közösen!

A foglalkozás során a Tejfehér és a porcicák című mesével ismerkedhetnek meg a gyerekek mozgásos, alkotós, játékos formában, megfűszerezve egy csipet japán kultúrával.
Az egyik porcica nagyon jóba lett az írónővel, így mindenhova elkíséri. Nyáron például a Csokonai Színházba mentek, ahol közösen megnézték a meséből készült balettelőadást.

Japánban pedig kiderült, hogy a gyerekek nem ismerik a „porcica” szót, ezért mindig el kell magyaráznia, mi is ő valójában.
Legutóbb az Oszakai Világkiállításon jártak, ahol a gyerekek porcica talizmánt (omamorit) készítettek. A talizmánnak hála a takarítás is játékos és jókedvű lesz – hiszen ki ne szeretne porgombócokkal találkozni?

A foglalkozás során mi is elkészítjük a saját porcica talizmánunkat!

- A helyszínen a mesekönyv is megvásárolható, dedikálással és rajzzal az írónőtől.
- A belépőjegy és a mesekönyv csak készpénzben fizethető.
Foglalkozást tartja: Csőke Kitti – művészetpedagógus, mesekönyvíró és illusztrátor
Ajánlott korosztály: 5-12 éves korig

Belépőjegy: 500 Ft
Regisztráció kötelező! Jelentkezni a lepcsoke@gmail.com mail címen lehet.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére