Jelenlegi hely

Hétvégi programok az Agórában - június 11-12.

Időpont: 2022. június 11-12., szombat-vasárnap 10.00-18.00
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert - Bejárat a Móricz Zsigmond úti parkoló felől!)

 

Kreatív tudomány: Pörgős szombat

A játékos foglalkozássorozat keretében szeptembertől júniusig minden hónap második szombatján érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

A nyári szünet előtti utolsó foglalkozáson egyszerű karton korongokból készíthetnek a gyerekek színes, forgó pörgettyűket. Alkotás közben megfigyelhetik, hogyan keverhetjük a színeket ezzel a technikával. Jó móka lesz!

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

Helyszín: Interaktív tér

Alsó korhatár: 5 év

2022. június 11., szombat 10:30-12:00

Az űrkutatás bravúrjai

Kijutottunk az űrbe, leszálltunk a Holdon és egy üstökösön is. Visszahoztuk a szerencsétlenül járt Apollo-13 űrhajósait és lefotóztuk a Földet olyan messziről, mint még soha. Sorra vesszük a világűr felfedezésének mérföldköveit a rakéta feltalálásától az űrszondák végső célpontjáig.

Az előadást 8 éves kortól ajánljuk.

2022. június 11., szombat 11.00 óra

A kísérletező Tesla

Mi köze egy fekete macskának Nikola Tesla tudományos felfedezéseihez? Milyen veszélyeknek tette ki magát a híres feltaláló kísérletezései során? Hogyan jönnek létre a villámok és mik azok a plazmaívek? Az előadásban felidézzük a kivételes képességű tudós találmányait és érdekfeszítő életének legérdekesebb pillanatait, bemutatunk néhány hozzá kapcsolódó kísérletet, és kiderül az is, miért is neki van a legtöbb szobra a világon.
Az Agórában egyébként látható egy zenélő Tesla-tekercs is.

A 30 perces bemutatót 6 éves kortól ajánljuk.

2022. június 11., szombat 12.00 és 15 óra

A Botanikus Kert titkai

Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.

A kb. 45 perces programhoz erdei sétához megfelelő öltözet javasolt.

Rossz idő esetén Az ezerarcú Nagyerdő című előadásunkat hallgathatják meg. 

2022. június 11., szombat 13.00 óra és június 12., vasárnap 13.00 óra

Gyógyító állatok

Valószínűleg mindenki tapasztalta már a mindennapok során, hogy milyen jó állatok közelében lenni. Az előadáson megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen hatások is érnek bennünket, ha állatokkal vagyunk együtt, mely állatok alkalmasak terápiás célra, mi a különbség a terápiás kutya és a segítőkutya között, de kiderül az is, miért vált népszerűvé az alpaka az állatasszisztált gyógykezeléseknél.

Az előadást 8 éves kortól ajánljuk.

2022. június 11., szombat 14.00 óra

Vándorló színek

Vasárnapi tudomány: Talajgyakorlatok

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők az egyórás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Gondoltad volna, hogy nap mint nap találkozol savakkal és lúgokkal a háztartásban? Talán vannak kedvenc savaid? Sokan szeretik a szódavizet, ezt a híg savas oldatot! Mit is jelent ez pontosan és milyen egyéb anyagok tartozhatnak ide? A gyerekek a nyári szünet előtti utolsó foglalkozáson megismerkedhetnek az univerzális indikátorpapírral, melynek segítségével megállapíthatják a különböző talajminták pH tartományát.

Ajánlott életkor: 10-14 év

2022. június 12., vasárnap 10.30-11.00

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várjuk. Az egyórás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

A denevérek világa

Mi is a denevér, emlős vagy madár? Hol laknak és miért veszélyeztettek a denevérfajok? Vajon minden denevér vérszívó? Kell-e tartanunk attól, hogy a hajunkba ragad? Az előadásból számos érdekesség kiderül ezekről a csodálatos, de félreértett állatokról.

A 40 perces interaktív előadást 8 éves kortól ajánljuk.

2022. június 12., vasárnap 11.00 óra

Lufimóka

Egy léggömböt nem nehéz kipukkasztani. Vagy mégis? A kísérleti bemutató során a lufi kap hideget, meleget, hegyeset és nehezet, miközben különböző fizikai jelenségeket figyelhetünk meg az elkerülhetetlen durranások közepette.

A kísérleti bemutatót 6 éves kortól ajánljuk.

2022. június 12., vasárnap 12.00 és 15.00 óra

HangZOO

Hol hordják a rovarok a „fülüket”? A németjuhásznak jobb a hallása vagy a nagy viaszmolynak? Milyen hangokkal jelzi a területét a róka? Képes-e utánozni egy állat a fényképezőgép vagy a láncfűrész hangját? Az interaktív előadáson az is kiderül, mennyire ismered az állati hangokat.

A 40 perces ismeretterjesztő programot 6 éves kortól ajánljuk.

2022. június 12., vasárnap 14.00 óra

Szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig várjuk a látogatókat. A részletes programról ITT lehet tájékozódni.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére