Jelenlegi hely

Havervagy séta - Debrecen 175

Időpont: 2024. április 13. szombat 16.00 órakor 
Gyülekező: A Vármegyeháza előtt (Debrecen, Piac utca 54.)

 

Az 1848-as forradalom különleges szerepet szánt Debrecennek: 1849 első felében öt hónapra ide költözött az ország kormánya, így Debrecen Magyarország ideiglenes fővárosa, a „szabadság őrvárosa” lett. Debrecenben ülésezett a kormány és az országgyűlés, itt nevezték ki kormányzóvá Kossuth Lajost, aki a Nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását, és itt került sor a döntő, a magyarok számára súlyos vereséggel záruló csatára.

A 175 évvel ezelőtti események emlékét őrző helyszíneket Erdei Nóra idegenvezetővel járjuk végig. A szakember nemcsak a szabadságharc debreceni eseményeiről mond el érdekességet, hanem kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb történeteket is megoszt a szabadságharc szereplőiről; mások mellett Kossuthról, Petőfiről és Nagy Sándor Józsefről.

A részvétel ingyenes, de a korlátozott létszám miatt előzetesen regisztrálni kell a kozosseg@fonixinfo.hu címen.


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére