Jelenlegi hely

Halloween-party

Időpont: 2023. október 27.-31. péntek-kedd 19:00 órakor
Helyszín: Zoo Debrecen (Debrecen, Ady Endre út 1.)

 

Halloween lidérces éjszakájához közeledve örömmel jelentjük be, hogy most először öt napon keresztül, október 27. és 31. között koronázzuk meg rémületesen izgalmas programkavalkáddal a vidámparki szezont, amelyet az immár hagyománnyá vált október 31-i, 16:00 és 23:00 között megtartott Halloween-partival zárunk majd.

A kísérteties környezetben alkalomhoz illő arcát mutatja több, már jól ismert élményelem: vérfagyasztó utazásra hív majd a Szellemvasút, de a Rémlabirintus is próbára teszi a benne bolyongók bátorságát. Egész napos látnivalót kínálnak az Állatok Akcióban program lidérces látványetetései, tematikus szakvezetésen pedig az apokrif lények nyomába eredhettek, de kincskereső térkép segítségével saját felfedezőútra is indulhattok némi finom jutalom reményében. Mindemellett természetesen a szezon utolsó élményeit tartogató Vidámpark mind a 23 játékeleme, köztük az idén átadott Barokk körhinta is rendelkezésetekre áll majd, varázskarszalaggal ráadásul október 28-án és 29-én egész nap, 31-én pedig egész este korlátlanul.

Október 31-én, 16:00 és 23:00 között megannyi rémséges és misztikus teremtmény veszi birtokba Parkunkat, ahol tűzikovácsok boszorkánypatkolása, rémek keringője, lidérces diszkó, bátorságpróba, zombivonulás, boszorkánytánc, tűzzsonglőr-bemutató, nyolclábúakkal teli PókÓl, a Torres Dani Trió Día de Muertost idéző koncertje, valamint zsDav, Jánosik Gergő és Aida youtuberek közönségtalálkozója vár majd titeket. Arra biztatunk minden érdeklődőt, hogy bátran öltse fel legrémisztőbb maskaráját és mérettesse meg magát a rémségek szépségversenyén!

A normál nyitvatartási időben megtartott programokon való részvétel normál belépővel díjmentes, az egész napos hétvégi korlátlan játékgép-használatot biztosító karszalag pedig 4900 Ft/fő. Október 13-a (péntek) 13:00-ig a 31-i esti szezonzáró rendezvényre szóló belépő kedvezményes 3500 Ft/fő, a belépés mellett egész estés korlátlan vidámparki játékgép-használatot is biztosító varázskarszalag pedig 4500 Ft/fő áron kapható a helyszínen és online elővételben, ezt követően a belépő 3800 Ft/fő, a varázskarszalag 4900 Ft/fő áron lesz elérhető.

PROGRAM

OKTÓBER 27-30.
9:00-17:00 – Kincskeresés az Állatkertben (a pénztárban kapható kincskereső térképpel)
12:30-13:30 – Találkozzunk a PókÓlban! (csak szombaton és vasárnap)
13:30-15:00 – Apokrif lények nyomában: szakvezetés a PókÓltól (csak szombaton és vasárnap)

Egész nap:
Útvesztő labirintus
Tökös ügyességi játékok
Szellemvasút (28. és 31. között)
Kísértetház (28. és 31. között)
Rémszép szelfipont

OKTÓBER 31. 16:00-23:00
16:00 – Megnyílik a Rémségek Kapuja a Vidámparkban
16:30-18:30 – Halálian jó gólyalábas hívogató Kiss Gergely Mátéval
16:00-22:30 – Boszorkányiskola: arcfestés és kézműves foglalkozás (az Elvarázsolt kastéllyal szemben)
16:00-22:30 – Boszorkányjósda (a bejárat mellett, a hársfák alatt)
17:00-22:00 – Bátorságpróba (Pálmaház)
17:00-22:00 – Találkozzunk a PókÓlban! (Faház)
18:00-20:00 – Rettegj a videósokkal: közönségtalálkozó és dedikálás zsDavval, Jánosik Gergővel és Aidával (Vitéz László-színpad melletti tér)
18:30 – Rémségek szépségversenye (Vitéz László-színpad)
18:45, 20:30 és 21:30 – Boszorkánytánc a Nagyhegyesi Fitness Tánccsoporttal (Elvarázsolt kastély előtti tér)
19:00 – Dia de Muertos: a Torres Dani Trio koncertje (Elvarázsolt kastély előtti tér)
19:00-23:00 – Boszorkánypatkolás: tűzikovácsok bemutatója
20:00-21:30 – Apokrif lények nyomában: szakvezetés a PókÓltól
20:00 – Rémek keringője a Dance Universe csapatával (Elvarázsolt kastély előtti tér)
21:00 – Lidérces diszkótánc az Amirah Hastánc- és Mozgás Stúdióval (Elvarázsolt kastély előtti tér)
22:00 – Tüzes hastánc a Főnix Tribal csapatával (Elvarázsolt kastély előtti tér)
22:30 – Lángoló finálé a Sárkánylányokkal (Elvarázsolt kastély előtti tér)

Állatok lidérces akcióban:
17:00 – Bemutatkoznak a recés zsiráfok
17:00 – Bors, a maszkos juh (wallisi juhok kifutója)
17:30 – Félelmetesen cuki vörös pandák
18:00 – Prédára les a leopárd
18:00 – Tökölnek a kapucinus majmok
18:00 – Ázsiai oroszlánok marcangolása
18:15 – Pingvinbemutató
18:30 – Szibériai tigrisek csontropogtatása
18:30 – Bőregerek ébredése
19:00 – Álarcos banditák (mosómedvék kifutója)
20:00 – Borzongató skorpiók
21:00 – Csemegézik a zöld fapiton
21:30 – Lecsap a nílusi krokodil

Egész este:
Üt az óra! – zombik vonulása
Útvesztő labirintus
Tökös ügyességi játékok
Szellemvasút
Kísértetház
Rémszép szelfipont

 


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Készíts vajsört, kalandozz a középkori Angliában!

Lehet, hogy a vajsör már 500 éve létezik? Vajon amit Harry Potter és barátai isznak, ugyanaz lehet, mint a középkori? Nyomtasd ki a középkori stílusú receptünket és már mehet is a főzés!
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére