Jelenlegi hely

Gyereknapi hétvége az Agórában

Időpont: 2021. május 29-30., 10.00 - 18.00
Helyszín: Debreceni Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert  Bejárat a Móricz Zsigmond út felől!)

 

Látványos kísérleti bemutatók mellett szombaton és vasárnap is különleges tudományos kalandok és játékos feladatok várják a gyerekeket, de képzeletbeli túrát tehetnek a Naprendszerben és felfedezhetik a Botanikus Kertet is. Mindemellett pedig érdemes újra bejárni az Agóra interaktív terét is, ahol többek között kiderül, melyik az a hangszer, amelyen érintés nélkül lehet játszani, miért tűnhetnek el a hajók a Bermuda-háromszögben és hogyan csapható be a szemünk.  

Lufimóka
Mindkét nap 11., 14 és 16 órakor
Egy léggömböt nem nehéz kipukkasztani. Vagy mégis? A kísérleti bemutató során a lufi kap hideget, meleget, hegyeset és nehezet, miközben különböző fizikai jelenségeket figyelhetünk meg az elkerülhetetlen durranások közepette.
Az előadást 6 éves kortól ajánljuk. A programra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Regisztráció a pénztárban.
Helyszín: Nagyelőadó

Kreatív tudomány: Lufival hajtott járművek
Állandó program mindkét nap
Lufival hajtott járműveket készíthetnek kicsik és nagyok. Választhatnak, hogy rakétát, vagy épp „légpárnás hajót” kreálni van kedvük. Az izgalmas kreatív feladaton keresztül megismerkedhetnek a gyerekek néhány természettudományos jelenséggel, és az elkészült játékokat természetesen haza is vihetik.
A programot 5 éves kortól ajánljuk.
Helyszín: Interaktív tér

Naprendszertúra
2021. május 29., szombat 12, 13 és 15 órakor
Az érdeklődők csillagász szakember vezetésével járhatják be az Agóra tavaly elkészült Naprendszer-modelljét, amelyben csillagunkat, a Napot az épület 11 méter átmérőjű tűzfala szimbolizálja. A tervezés és a kivitelezés során kétféle arányrendszert követtek a modell készítői: a valóságban a bolygók közötti távolságok 25 milliárdszorosak, a méreteik pedig 127 milliószor nagyobbak a kiállított modelleknél. A hatalmas gázbolygók hetekig formálódtak az Agóra műhelyében, mire megkapták végleges formájukat és színüket. A négy kőzetbolygó pedig 3D nyomtatóval készült, azok a kőhíd mellett, a tó fölött kaptak helyet.
A 20 perces séta során számos érdekességet tudhatnak meg a látogatók Naprendszerünk bolygóiról.

A Botanikus Kert titkai
2021. május 30., vasárnap 12, 13 és 15 óra
Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.
A kb. 40 perces programhoz erdei sétához megfelelő öltözet javasolt.

Az élményközpont a gyereknapi hétvégén hagyományosan kedvezményes jeggyel látogatható.

A belépő ára mindkét nap egységesen 1000 Ft/fő. Bővebb információk a weboldalukon.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére