Jelenlegi hely

Galiba Gyermekfesztivál - augusztus 16.

Időpont: 2020. augusztus 16., vasárnap 10 óra 
Helyszín: Debrecen, Vidámpark

Az elmúlt években különleges gyerekprogramokkal várták a családokat és ez idén sem lesz másként. A debreceni Galiba Fesztivál augusztus 16-tól, vasárnaptól öt napon át várja idén is a látogatókat. A programsorozat helyszíne az idén 60. születésnapját ünneplő Nagyerdei Kultúrparkban, mely összefogja az Állatkert és Növénykertet és a Vidámparkot is.

Lúdas Matyitól a Galibáig

A Nagyerdei Kultúrpark részeként a Lúdas Matyi nevét viselő vidámpark mára az ország egyetlen még működő vidámparkja nem is akármilyen játékparkkal. A szinte vele egyidős dodzsempálya autói veteránnak számítanak, pár éve csodálatos felújításon estek át. A park neve sem véletlen, a városhoz szoros szálakkal kötődő szerző, Fazekas Mihálynak és hősének állít emléket.

Te is lehetsz Lúdas Matyi!

A Lúdas Matyi ikonikus libájáról elnevezett fesztiválon a rendezvény hagyományaihoz híven az érdeklődők Lúdas Matyi-próbán és -előadáson vehetnek részt, valamint lúd-bemutatót tekinthetnek meg, és Döbrögi kastélyát is bejárhatják. A közreműködők felolvasások és előadások keretében neves, évfordulós szerzőkről, többek között Csukás Istvánról és Fekete Istvánról emlékeznek majd meg. Mindemellett számos zenés-táncos produkció, hagyományőrző íjász- és harcászati bemutató, kézműves foglalkozások, valamint zenélő Kisvasút gondoskodik majd a feledhetetlen családi élményekről.

Az állatkerti belépőt váltó vendégek továbbá részt vehetnek a „Fekete István állatai” szakvezetésen, valamint a füvészkedni vágyók Fazekas Mihály nyomába eredhetnek a növénykerti túrán. A színes programkavalkádot a Vidámpark megújult és a jubileumi évben kibővült játékgép-kínálata teszi majd teljessé.

augusztus 16., vasárnap

10.00-17.00 Meseösvény – Logikaland az Otthon Segítünk Alapítvány jóvoltából
10.00-11.00 Fekete István állatai – szakvezetés az Állatkertben
10.30-11.30 GALIBA-felirat díszítése
11.30 Állati jó mesék a Vitéz László színpadon – Rozka meséi
12.00-15.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói
13.00-14.00 Fekete István állatai – szakvezetés az Állatkertben
14.00-14.30 szakvezetés az Illatkertben
15.30 Ilyen is lehetne – Ludas Matyi hasonmás-találkozó a Ludas Matyi-szobor körül, „Matyi-próbákkal” tűzdelve
16.00 Zenede térzene
16.30 Guruló cirkusz – vásári bábjáték Pepe bohóc és Dodó medve irányításával
17.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói
Egész nap íjász- és kürtbemutató a hagyományőrzés jegyében a Fehérlófia Egyesület közreműködésével
A Galiba Gyermekfesztivál idején a Vidámparkba a belépés ingyenes.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére