Jelenlegi hely

A Föld napja az Állatkertben

Időpont: 2023. április 22; szombat; 9.00 - 17.00 óra
Helyszín: Zoo Debrecen (Debrecen, Ady Endre út 1.)

Ünnepeljük együtt a Föld Napját! 

Immár több mint fél évszázada ünnepeljük április 22-én a Föld Napját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a természeti környezetünk megőrzése iránti közös felelősségünkre. E jeles alkalomból az élővilág élményszerű bemutatása mellett tematikus programokkal várunk titeket szombaton.

Az Ismeretek Tárházában megannyi témában bővíthetitek tudásotokat játékos és interaktív formában a felelős állattartástól a beporzók védelmén át az élelmiszermentésig, a Gibbonház ökokézműves kuckójában pedig újrahasznosítással alkothatjátok meg saját emléktárgyatokat. Külön szakvezetés keretében mutatkoznak majd be veszélyeztetett fajaink, de tettre kész természetbúvárokként térképet ragadva ti magatok is kincskeresésre indulhattok, sőt, etológusnak állva lakóink viselkedésének kutatásában is közreműködhettek. Mindemellett a jó idő érkeztével visszatérő programelemekkel kiegészülve vár az egész napos Állatok Akcióban, amely idei újdonságként solymászbemutatóval bővül.

Ha egy-egy nektek kedves lakó célzott támogatásával szeretnétek hozzájárulni fajmegőrzési tevékenységünkhöz, külön tájékoztatóponton mindent megtudhattok majd a jelképes örökbefogadás lehetőségéről.

Állatkerti belépővel minden programelem díjmentes:

Föld Napja / Earth Day

 JÁTÉK! 

A résztvevők között 5 db április 22-én felhasználható egyszemélyes állatkerti belépőt sorsolunk ki!

A részvételhez lájkold és oszd meg ezt a posztot nyilvánosan, és jelöld meg kommentben 2-3 barátodat, akik szívesen részt vennének a játékban.

Sorsolás április 21-én 10:00-kor, a nyerteseket kommentben hirdetjük ki!

9:00-18:00 – Családi kincskereső a Föld Napjára (a bejáratnál felvehető feladatlappal)
9:00-18:00 – Légy etológus! Figyeld meg az állatkertünkben előforduló fajokat és jegyezd fel tapasztalatidat! (a bejáratnál felvehető feladatlappal)
10:00-15:00 – Fogadj örökbe egy veszélyeztetett fajt! (Ismeretek Tárháza)
10:00-15:00 – Ökokör: Hasznosítsuk újra! (Gibbonház)
10:30, 13:30 és 15:30 – Solymászbemutató (Vidámparki dombtető)
10:00-11:30 – Hogyan gondozzunk felelősségteljesen egy kisállatot? (Ismeretek Tárháza)
10:00-13:00 – TapiZoo és Zoototó (Ismeretek Tárháza)
12:00-13:30 – Mennyire vagy földtudatos? (Ismeretek Tárháza)
13:30-15:00 – Beporzók védelme (Ismeretek Tárháza)
13:30-15:00 – Élelmiszermentés (Ismeretek Tárháza)
15:30-17:00 – Veszélyeztetett fajaink védelme (Szakvezetés a főbejárattól)

Állatok Akcióban
9:30 – Nílusi vízilovak reggelije
10:00 – Kapucinusmajmok falatozása
10:00 – Kis pandák csemegézése
10:00 – Dél-amerikai tapírok tízóraija
10:30 – Ormányos medvék gyűjtögető körútja
10:15 – Tízórai Nyuszifalván
11:00 – Fehérkezű gibbonok bőségtálja
11:00 – Szurikáták játékos gyűjtögetése
11:15-11:45 – Katta-sétány
11:30 – Kétujjú lajhárok és nagy szőröstatuk ebédje
11:45 – Mosómedvék lakomája
13:15 – Jávai lövőhalak vadászata
13:30 – Ázsiai oroszlánok portyája
13:45 – Pingvinbemutató
14:00-14:20 – Fotózkodás az arákkal
14:30 – Pápaszemes pingvinek zsúrja
15:00-15:30 – Katta sétány

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére